1. fejezet

Sziasztok!

Nagyon szépen köszönjük a sok szavazatot, már ki is raktam a győztes fejlécet, amely egyértelműen a 3-as lett! :) Megsúgom nektek, mi is azt választottuk volna! :)

A fejléceket Becca Prior-nek köszönhetjük, aki remek munkát végzett! :)

Itt is lenne az első rész! Nem hiszem, hogy fogok írni a részek előtt, csak felrakom és hagyom, hogy élvezzétek a történet minden sorát! :)

Jó olvasást!
Mindenki csak saját felelősségre kezdjen neki!

A Violet Quarters volt az egyik legnagyobb mentális rehabilitációs központ Londonban, ahol a legelvetemültebb, pszichopata gyilkosokat kezelték, és próbálták őket kigyógyítani az elméjüket fogva tartó kórból. Minden szál egyetlen kézben futott össze, a vezető főorvos, Louis Tomlinson kezében. Ő pusztán egy 26 éves férfi volt, de olyan módszereket és eljárásokat alkalmazott, hogy a páciensek is ragaszkodtak hozzá.

Február 11. volt, mikor behozták az egyik leghírhedtebb betegüket. Az éjszaka sötét olajréteggel fedte be, az amúgy fényes és csillogó kórházi udvart. A hó úgy lepte el az utakat és az ereszcsatornákat, mint a halálos ítélet. A fiú lélegzete úgy lebegett a levegőben, mint egy tűnő szellem.

Öt rendőrtiszt kíséretében lépett be a hatalmas üvegajtón a Violet Quarters-be. Lesütött szemmel, de telt ajkain hamis félmosollyal érkezett. Mindenki felkapta a fejét, és minden szempár rá szegeződött, ahogy az alig 17 éves fiú átvágott az előcsarnokon. 

Hét ember megerőszakolásával és kegyetlen lemészárlásával vádolták. Áldozatainak körébe fiatal fiúk és középkorú nők egyaránt beletartoztak. Bár nem volt közvetlen bizonyíték, sem megalapozott gyanú, mégis megvádolták a bűntényekkel. A halálbüntetést végül kényszergyógykezelésre enyhítették. Könnyen ment, hiszen volt benne valami. Valami meghatározhatatlan. Arrogáns volt, rendkívül intelligens, egyszerűen más. Személyisége Hannibal Lectert juttatta az ember eszébe.

Felnézett hosszú szempillái alól, melyek néhány kintről hozott hópelyhet tartottak. Csillogó szemei még véresen is szinte hipnotizáltak smaragdzöld színükkel. 

Az emberek arra számítanak, hogy egy ilyen helyen a gyilkosok és erőszaktevők förtelmesen néznek ki, csimbókokban lógó hajjal, és eszelős tekintettel. Talán ez volt benne annyira felkavaró. A szépsége. Magas, szálkás testalkat, hófehér bőr, göndör tincsek. Egyszóval, a tinilányok álma.

Ahogy átvágtak az előcsarnokon, a recepciósra nézett és megnyalta az ajkát. Mikor rákacsintott, a lánynak kifutott az arcából a vér, és rögtön elkapta a tekintetét.

Az egyik tiszt, aki őt kísérte, megragadta a karjánál fogva.

- Előre nézz, Styles! - mondta, mire ő csak gúnyosan felnevetett.

- Már az elmegyógyintézetben vagyok. Mit fogok csinálni? Halálra nézek valakit? - mosolygott keserűen, és kérdőn húzta fel a szemöldökét. - Egyébként, csak azért vagyok itt, mert senki mást nem tudtatok meggyanúsítani. 

- Tudjuk, hogy te tetted, most pedig fogd be a pofád és légy jó, vagy seperc alatt a villamosszékben találhatod magad!

Az egyik tiszt köpött egyet, mielőtt belökte a szobájába, ő pedig bezuhant. Mögötte durván berúgták az ajtót, ami borzalmas zajjal csapódott a keretbe, és már csak a zár kegyetlen kattanását lehetett hallani.

A szoba csendes volt. Fájdalmasan csendes és hideg. A falak már szürkére koszolódtak, és csak egy vasráccsal borított ablak nézett a fehér hegyekre. Egy keskeny, valaha fehér ágy állt a sorokban, a matraca ócska volt és mocskos. A körülmények hidegen hagyták. Csak sóhajtott egyet, az ablakhoz lépett, nekitámasztotta a homlokát, és nézte a befagyott ereszen ugráló madarat.

----

- Harry Styles! - cincogta egy magas, vörös hajú nő, arcán őszinte mosollyal, ahogy sarkáig tárta az ajtót. A fiú mogorva tekintete széles vigyorra váltott, ahogy a nő felé fordult, és így megmutatkoztak a gödröcskék gyönyörű arcán. A nő lepillantott a kezében tartott kórlapokra, belelapozott, és közben csípőjével tartotta nyitva az ajtót.

- Itt az ideje az első találkozásnak Dr. Tomlinsonnal. - mondta a nő, majd intett, hogy kövesse őt. A fiú bólintott, felpattant az ágyról és utána iramodott. A rossz szabású fehér póló és melegítő amit ráadtak, lazán lógott madárcsontú alkatán. Azon kapta magát, hogy folyamatosan a nadrágját húzgálja.

Hosszú, egyenes folyosókon haladtak, a falakon olyan ajtók sorakoztak, mint az övé. Egy éles jobb kanyar után, egy tágasabb terembe értek. A padlót márvány borította, kényelmesnek tűnő kanapék és fotelek álltak elszórva, a liftajtó előtt. Középen pedig egy hatalmas, fekete zongora terpeszkedett.

- Izgatott? - kérdezte a nő a válla fölött visszanézve, miközben az utolsó lift leolvasójába csúsztatta a mágneskártyát.

- Kurvára! - morogta Harry. Felhúzta az egyik szemöldökét, és sóhajtott egyet mikor megjött a lift, és beléptek. - Nem bilincsel meg? - kérdezte szabad kezeit lóbálva. A nő alaposan végignézett rajta, aztán szemeit forgatva nyomta meg a 4. emelet gombját, és a lift emelkedni kezdett.

Odaértek egy impozáns fémajtóhoz. Harry sejtette, hogy amögött lehet Dr. Tomlinson irodája. A nő odafordult hozzá, biccentett, aztán kinyitotta az ajtót, és betessékelte a szobába.

Ez a helyiség teljesen más volt, mint bármelyik másik a Violet Quartersben. Tágas volt, meleg, a falak mély csokoládészínben pompáztak. A berendezés egy kényelmes bőrkanapéból és egy szintén bőrhuzatos szófából állt. Harry szemei a szobát fürkészték, kereste a pszichológust aki kezelni fogja, és segítségére lesz, hogy visszanyerje ép elméjét. A gondolatra mélyet sóhajtott, és a szemeit forgatta.

Pontosan egy perc és tizenkét másodpercig állt ott, mikor egy hang törte meg a csendet.
- Foglaljon helyet! - odakapta a fejét, és meglepődve vette tudomásul, hogy ott áll egy férfi, iszonyatosan jól belőtt hajjal, aranyló bőrrel, és gyönyörű ívelt szemöldökkel. Testét szűk, fehér nadrág takarta, ami jó rálátást nyújtott formás combjára és fenekére.

Samatha Smith

Becca Prior