2. fejezet

Harry nem zavartatta magát, hagyta, hogy szemei bejárják a férfi testét, tetőtől talpig. Beharapta az ajkát, és leült a bőrkanapéra. Az orvos nagyot sóhajtott, majd kék bögréjével a kezében követte őt. Régi, kopott karosszékébe ült, és ő is alaposan végigmérte a fiút, de nem vággyal telve, csak kíváncsian. - gondolta a fiú.

- Elégedett volt azzal, ahogy Wendy kísérte? - Átfordult ültében, amitől az öreg fotel nyikorogni kezdett.

Harry hátravetett fejjel felnevetett, mikor rájött, hogy a vörös nő Wendy. - Hogy? A seggfej zsarukhoz képest? Persze!

A doktornak szeme sem rebbent. - Jó, jó, rendben. - Sóhajtva dőlt előre, és ujjait a bögréjén fonta össze. - Dr. Tomlinson vagyok. Talán kezdhetnénk azzal a foglalkozást, hogy elmondja a nevét, és hogy maga szerint miért van itt.

Harry egy apró nyögést hallatott. - Nos, Louis. Biztos vagyok benne, hogy már tudod a nevem, szóval miért pazaroljuk erre az időnket? - Kérdőn nézett az orvosra, aki ismét mocorogni kezdett, mert a keresztnevén szólította. - Elmondom, hogy miért vagyok itt. Azért, mert... - mély levegőt vett, és egy huncut mosoly terült el az arcán, miközben előredőlt a kanapén, és erős kezeit a térdeire fektette. - Azért, mert az emberek azt hiszik, hogy egy beteg, gyerekmolesztáló gyilkos vagyok.

Visszadőlt, és a mutatóujját a szájára tette. - És hadd mondjam el neked Louis, azok mind hamis vádak. Én sokkal több vagyok annál! - elvigyorodott, szemei igézően csillogtak.

- Igen? - kérdezte Louis, és a bögréjét a szájához emelte, hogy egy aprót kortyoljon. - Avasson be Harry!

- Szóval az egész akkor kezdődött, amikor 13 éves voltam. - Harry beletúrt a hajába, és sóhajtott. - Amikor unatkoztam... nagyon, nagyon unatkoztam... fogtam egy konyhakést és körbejártam a környéket. Megöltem a szomszéd macskáját, igazából nem értettem, hogy miért tettem, csak annyit tudtam, hogy jó érzés volt. - Nyelvét végigfuttatta a fogain. - Olyan volt, mint amikor szeretkezel, és nagyon intenzíven elélvezel. Örömömet lelni abban, hogy én darabolom fel...ez már jel volt, pszichotikus vagyok.

Nézte, hogy Louis kényelmetlenül fészkelődik a helyén, figyelte, ahogy ádámcsutkája liftezik a nyakán, de látta, hogy szemeiben nincs félelem. Elmosolyodott ezen. - Szóval ezek után rákaptam. Egyre több állatot öltem meg, feldaraboltam, és megnyúztam őket, de aztán erre is ráuntam.

Harry próbálta elszakítani a pillantását, csettintett a nyelvével és megrázta a fejét, de az orvos nem engedte el a tekintetét. - Szóval gyerekekre váltottam. - csak mosolygott, közben a körmeit tanulmányozta. - Kisfiúk... nagyon kicsik. Szerettem, hogy olyan ártatlanok. - Harry azon gondolkozott, hogy Louis meg fogja-e állítani, de nem volt meglepve, hogy nem tette meg. - Szóval vettem kötelet, és elautóztam egészen Winchesterig, ahol megláttam egy kisfiút a játszótéren. Rávettem, hogy jöjjön velem a fák mögé. Kikötöztem, és megerőszakoltam. - mélyet sóhajtott és behunyta a szemét.

- Kegyetlenül megerőszakoltam, aztán megöltem, ahogy azelőtt a kutyákkal, macskákkal tettem. - úgy felnevetett, mintha egy remek viccet mesélt volna és elégedett volt, amikor látta, hogy Louis arcából kifutott a vér. - Aztán ráuntam az ártatlanságukra, és a ribanc anyjukat vettem célba. - Harry előrehajolt, Louis kiugró arccsontját, érzéki ajkait, és gyönyörű, égszínkék szemeit fürkészte. Az orvos elkapta a pillantását. A szobára nyomasztó csend telepedett, majd Harry hangosan felnevetett.

- Elhitted, ugye? - csuklotta, és beletúrt a hajába. - Ez az egész egy rohadt nagy hazugság volt, te idióta! - Louis ujjai kifehéredtek a bögréjén, és a homlokát ráncolta.

- Harry! A gyógyulása érdekében fel kell hagynia az ilyen mesékkel... Ha ez valóban az volt. - köpte a szavakat.

- Tudod, milyen izgató vagy, Lou? - kérdezte Harry. Elmosolyodott, aztán végigcirógatta az ajkát. Behatóan tanulmányozta az orvos vonásait, aki elpirult, arca lángolt, és lesütötte a szemét, aztán megköszörülte a torkát.

- Ennek semmi köze a témához! Azt mondd el, mitől lennél annyira ártatlan? - tegezte vissza, de még mindig nem tudott a fiú szemébe nézni. - Mi okom lenne rá, hogy elhiggyem, tényleg nem tetted meg azokat a dolgokat, amit az előbb meséltél?

A fiú csak visszanézett rá, és úgy mosolygott, hogy az arcán feltűntek a gödröcskék. Így olyan ártatlannak tűnt. Néhány másodperc elteltével Louis kezdte egyre kellemetlenebbül érezni magát.
- Hány éves vagy Louis?

A doktor csak fészkelődött az átható pillantás alatt. - Az nem számít... Harr...  figyelj!

- Huszonöt, vagy huszonhat? - kérdezte Harry, miközben felemelte a fejét. - Huszonhat. Fogadni mernék rá! És arra is, hogy a faszt szereted. - Elvigyorodott, majd gúnyosan felnevetett. Louis felpattant a fotelból. Arcán zavar és tanácstalanság tükröződött.

- Azt hiszem mára végeztünk. Egy másik napon folytatjuk majd. - hadarta elfordulva, és az ajtóra mutatott. A telefonhoz sietett, tárcsázott, majd beszélt néhány szót a vonal túlsó végén lévővel. Harry megbabonázva követte minden mozdulatát.

- Rendben, Lou! - sóhajtott, majd felállt. Ahogy felé mozdult, az orvos hátrálni kezdett.

- Ne szólíts így! Hívj Dr. Tomlinsonnak, Harry! - mondta remegő hangon, és ujjaival a szék háttámláját szorongatta.

- Ideges vagy? - kérdezte Harry, ahogy átsétált a szobán, egyenesen a másikhoz, aki újra hátrált. Louis nyaka megfeszült, szemeit lesütötte. Mikor Harry odaért, hozzásimult, és nedves ajkaival simított végig a fülén.

- Ne! Harry hagyd abba, vagy hívom az őröket! - motyogta szaggatottan, és tenyerét nekifeszítette a fiú mellkasának.

- Miért félsz tőlem ennyire? Nem erőszakoltam és öltem meg azokat az embereket. - dorombolta, miközben ujjait felfuttatta a férfi karján.

- Nehezen hiszem el. - morogta a másik, és próbálta ellökni magától. Harry a szemeit forgatta, és szélesen elvigyorodott.

- Rendben, Lou! Előbb, vagy utóbb meg foglak győzni. - csettintett a nyelvével, mielőtt elfordult volna. Az ajtó kitárult, és ott állt Wendy, szeretetteljes mosollyal az arcán.

- Mi újság? - Harry kitárta a karját, arcán számító mosollyal, mire a nő csak megforgatta a szemeit.

- Gyerünk, te bajkeverő! - nevetett fel, majd kivezette a fiút a folyosóra. Harry még visszanézett a válla fölött, és látta, ahogy az orvos a székére dől, és a padlót bámulja.

Samatha Smith

Becca Prior