2014. augusztus 30., szombat

20.fejezet




Csend volt, halotti csend, csak a fagyott fenyőtüskék ropogtak a talpuk alatt, és Harry erőltetett légzése visszhangzott a fák között. Az elemlámpa halvány fénye, csak ahhoz volt elég, hogy néhány lépésnyit világítson meg előttük, és Louis késztetést érzett, meggyorsította a lépteit, hogy közelebb kerüljön a fiúhoz.

A talaj elkezdett lejteni a lábuk alatt, és nagy éles kövek álltak ki a földből, és azzal fenyegették őket, hogy átszúrják a cipőjük talpát, ahogy lefele ereszkedtek a lankán.

Megtorpantak egy vízmosásnál, lent a völgyben. Harry megfeszült és körülnézett, meleg lélegzetének párája apró felhőben lebegett az arca előtt. A végtelen csendben Louis a fiú karja után nyúlt, és belekapaszkodott. A dolog iróniája, hogy azt ölelte segítségkérőn, aki valószínűleg egy csomó ember haláláért felel, és épp most keresik a holttesteket, majdnem arra ösztönözte, hogy elengedje a fiút.

De mikor Harry újra elindult, még erősebben kapaszkodott. Élesen balra kanyarodtak. Körülvette őket a sűrű rengeteg, ahogy bukdácsoltak a sötétben.

- Picsába! – káromkodott Harry – Tudom, hogy itt vannak. - Megállt egy tátongó szakadék előtt, megtört, és halálos arckifejezéssel. Úgy tűnt, a pokol bejáratához érkeztek. Louis tétovázott, mielőtt levilágított a gödörbe.

A földet csak félig lebomlott levelek hóval keveredett szennye, és néhány bogyós kis bokor takarta. Louis kicsit megkönnyebbült, de Harry elgyötörten, szabálytalanul lélegzett. Elhúzódott a férfitól, és arrébb lépett néhányat. Az arcát a tenyerébe temette, és valamit morgott.

- Valahol itt vannak. Én.. – Felnézett, a pillantása körbejárt a fák között, amik úgy tűnt, csendesen bámulják őket. – Tudom…itt kell lenniük! – Hirtelen erőre kapott, és berontott a sűrűbe. Louis ijedten beszívta a levegőt, és utána rohant. A térdei remegtek, a lámpa fénye is reszketett a földön, de így is csak Harry cipőjének sarkait érte utol az imbolygó fénycsóva.

- Harry! – nyögte könyörgő hangsúllyal Louis – Lassíts! Várj! – kérlelte, és hálát adott, hogy rohanás közben észrevette, ahogy a fiú élesen jobbra kanyarodott. De hiába könyörgött, Harry nem lassított.

Jó darabig szaladtak, éles kanyarokat vettek a fák között, forgolódtak, botladoztak a kis patakok kimosott kövein, közben egy bagoly ijesztgette őket. De az egész csak még rémisztőbb lett, mikor Harry váratlanul megtorpant, Louis belerohant és ijedtében felkiáltott.

Harry azért állt meg hirtelen, mert egy újabb fenyegető gödör tárult elé. De ahogy Louis teljes erővel nekicsapódott, kiütötte alóla a lábait, így mindketten tehetetlenül lezuhantak, legurultak a köveken és a szúrós szederbokrokon, amik lemarták a bőrüket, majd nagyot puffanva értek a az árok aljára.

Ahogy Louis lezuhant, a fiún hanyatt fekve kitekeredett pózba érkezett. Csak halk, sípoló lélegzetük hallatszott. Megborzongott. Tapogatózott, hogy fogódzkodót találjon. Belekapaszkodott egy gyökérbe, hogy felhúzza magát. De a gyökér a kezében maradt, ezért bátortalanul rávilágított a lámpával.

Azonban a gyökér, amit a kezében tartott, vékony volt, hosszú, és valószerűtlenül fehér.
Louisból feltört egy rémült sikoly, és önkéntelenül elengedte. Egy csont volt.

Szinte sokkot kapott, azonnal felpattant a földről, és kétségbeesetten pásztázta a talajt. Körbevilágított a gödörben, a vére a fülében dübörgött. Harry lassan tápászkodott fel, ő is a földet vizsgálta, de hirtelen megrázta a fejét.

Minden kétséget kizáróan egy csontváz feküdt előttük.

De ez egy rég halott szarvasé volt.

Louis reszkető kezeit a szája elé kapta, és zihált. Az agya majd szétrobbant, biztos volt benne, hogy nem éli túl. Harry szánalmas nyöszörgést hallatott, aztán lehajolt, és felemelte a szarvas koponyáját. Úgy tanulmányozta, mintha arra számítana, hogy emberivé változik.

- H-Harry! Kérlek… menjünk innen! – suttogta Louis sürgetőn, a fogai hangosan vacogtak. A fiú újra és újra megrázta a fejét.

- Esküdni mertem volna, hogy itt vannak Louis! Én esküdni mertem volna hogy… hogy ide rejtettem őket. – suttogta összetörten, eldobva a koponyát, aminek az egyik agancsa letört.

A hangos reccsenéstől Louis összerándult, és kis híján felzokogott. Körbevilágított, hogy rájöjjön mi okozta a rémisztő zajt. – Harry! Rosszul gondolod, vagy rosszul emlékszel. Most gyere, kérlek tűnjünk el innen!

De mikor a fiú felé fordult, hogy megsürgesse, hűlt helyét találta. Harry eltűnt. Louis szíve a torkába ugrott, és nekitántorodott az üreg sáros falának. - Harry! – Kiáltott zokogva, ahogy eluralkodott rajta a teljes rémület.

A mellkasa összeszűkült, alig kapott levegőt, egyre jobban szorította az elemlámpát, mintha erejével arra késztetné a fényt, hogy betöltse az egész erdőt. Még több nesz körülötte a fákon, és recsegések a talajon.

Hirtelen kezek ragadták meg a vállait, amitől kiszakadt belőle egy iszonyodó, rémült sikoly. Fentről nyúltak érte, és felemelték a földről. A lábai nem érték a talajt, és vergődött a szorításban.

- Csitt!- szólt egy hang figyelmeztetően - Krisztusom! Nyugodj már le! – mondta Harry szemrehányóan. Louis érezte, hogy megbicsaklanak a térdei, és az volt az érzése, nem bír megállni a lábain.
Harry megfogta a kezét, és maga után vonszolta. – Na gyere!

2014. augusztus 27., szerda

19.fejezet




- Ez itt mi? –kérdezte Louis mereven. Elcsodálkozott, hogy még soha nem vette észre. Lehúzta a gallért Harry kereknyakú pólóján és ujjaival követte a heget, ami csak most tűnt fel neki. Hosszú volt, és jól kitapintható. A mellkasától egészen a kulcscsontjáig tartott. Egyenetlen volt és vaskos, és minél többször rajzolta át az ujjával Louis, annál jobban érezte, hogy ez valami sokkal komolyabb dolog, mint amire Harry hallgatásából következtetni lehet.

Aztán Harry hirtelen felnevetett. – Mégis mit gondolsz, mi a szar lehet ez? – Louis megugrott és elrántotta kezét. Félénken nézett fel a fiúra, aki felhúzta a szemöldökét, és gúnyosan nézett le rá.

- Ki tette ezt veled? – kérdezte a férfi halkan, mert úgy érezte, ha hangosabban mondaná, kiérződne belőle, hogy ez nem egy sima kérdés volt. Harry összerándult, aztán gyorsan hátralépett.


A szája elnyílt, aztán becsukódott, és Louis érezte ezen a válaszon most nagyon sok múlik.
- Én… - a fiú megrázta a fejét egy ijesztő nevetéssel -… én nem emlékszem! – aztán faképnél hagyta a férfit és besétált a nappaliba.

Most ugrott be neki, hogy Harry anyukája meghalt, mikor a fiú tíz éves volt. A felmerülő gondolatoktól megfeszült a gerince, és már nyitotta a száját, hogy kérdéseket tegyen fel Harrynek, de végül benntartotta őket egy elhaló lélegzettel, és összeszorította a száját. Kell, hogy oka legyen, amiért a fiú hatalmas hálót sző a hazugságaiból, hogy Louis belegabalyodjon és csapdába essen, vagy a valóság egy hatalmas darabja még mindig hiányzik.

De bármelyik is, még nem akarta szembesíteni vele.


Egy terv kezdett körvonalazódni benne, ahogy csak állt ott, és elmerült a gondolataiban. Mikor Harry csettintett az arca előtt, Louis pislogott párat, aztán felnézett a fiúra, aki zaklatottnak tűnt. Valami lényegtelen dologról beszélt, így Louis hirtelen félbeszakította. - Indulunk anyádhoz! – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. Harry arca eltorzult, egyrészt a méregtől, mert Louis nem hallgatta végig a mondandóját, másrészt mert sokkot kapott.

A férfi sarkon fordult, az előszobában belebújt a gumicsizmájába, felvette a gyapjú ballonkabátját, - és ahogy belenézett a tükörbe, nem tudta megállni, hogy a szemeit forgassa, mert pont úgy nézett ki, mint Sherlock Holmes. Visszanézett Harryre, miközben becsatolta az övet a derekán. – Segíteni fogsz, hogy megtaláljuk a holttesteket. Gyerünk, vedd a kabátod!

----

Délután kettő volt, mikor elindultak, épp erőteljesen havazott, ezért kétszer annyi ideig tartott, mire végigmanővereztek a fekete, jeges utakon. A vezetés nagy koncentrációt igényelt, idegtépő volt. Louis egész úton úgy szorította a kormányt, hogy kifehéredtek az ujjai. A kerekek csikorogtak alattuk, az éles országúti kanyarokban.
Harry meglepően csöndes volt, csak bámult ki az ablakon az egész út alatt, kábult arckifejezéssel.

Louis hazudott volna, ha azt mondja nem ideges. Egész testében remegett az aggodalomtól hogy mi lesz, ha valóban rátalálnak a testekre. És ha igen, akkor mennyi lesz belőlük?

Kerülgette a rosszullét, és mikor a GPS jelezte, hogy megérkeztek, és a megadott cím az úttól balra lesz, már biztos volt benne, hogy hányni fog.


Tekintettel arra, hogy az egyetlen épület azon az oldalon egy rozzant mobilház volt, a mögötte emelkedő hegy lábánál, Louis leparkolt a fűvel benőtt kocsifelhajtóra Harry régi házánál.

A viskó úgy nézett ki, mint egy horrorfilm díszlete. Hatalmas, nyitott terület közepén állt, ahol mindent betakart a vastag, hófehér lepelként lehullott hó. Az ütött kopott deszkák, amik elhasználódtak az idők során, sötétre érlelődtek, és teljesen benőtte őket a moha, és sok más kúszónövény. Egy vézna faifjonc nőtt ki a ház oldalánál, és nekikezdett a procedúrának, hogy egyszer majd lelökje a tetőt.


Louis óvatosan kikászálódott az autóból, és mindent elkövetett, hogy ne vágódjon el a felfagyott murván. Harry csendben szállt ki, komoly arckifejezéssel. Szemével a ház mögötti területet fürkészte, aztán egy izom rángatózni kezdett az állkapcsán, mikor a házra nézett, ami nyilvánvalóan üres volt.

- Hol vannak? – morogta szinte csak magának, de Louis mellé sétált. A hó és a jég ropogott a talpa alatt.

- Talán elköltöztek? – Louis a fogai közt szűrte a hazugságot. Felhúzta a szemöldökét, így próbálva elfedni, hogy elhallgatja az igazságot. Harry hallotta a hangján az apró remegést, ezért ránézett egy zavarodott és csalódott pillantással.
De nem kérdezett semmit, csak lassan elindult a ház mögé.

Louis egy pillanatig mérlegelt, hogy kövesse-e, aztán felkapta az elemlámpát, amit magával hozott. Már a koradélután is szürkületben telt, de most, hogy a felhőkkel takart nap is lemenőben volt, egy pillanat alatt besötétedett.

Nem messze sűrű erdő állt, a fák majdnem összeértek. Előttük Harry megnyúlt árnyéka vetült a hóra, ahogy átvágott a mezőn. A látvány hátborzongató volt, az elképesztően magas fák lassan föléjük tornyosultak.
Félúton Louis felkapcsolta az elemlámpát és a gyenge fénnyel próbálta megvilágítani maga előtt a talajt. Minden porcikája reszketett, még a csontjai is. Harry hátranézett a válla fölött a gonosz vigyorával. – Remélem, hoztál ásót!

Louis nem rejthette el szánalmas nyöszörgését, de lesütötte a szemét, mert nem bírta állni Harry arrogáns, lenéző pillantását, ami annyira megzavarta őt. Tovább kínozta magát a rémképekkel, hogy megtalálják a bomló emberi testek halmát, és bele kellet harapnia a nyelvébe, nehogy megint keservesen felnyögjön.

Mikor beléptek az erdőbe, ahol világosabbnak látszott a hó, letaglózta a félelem. Sokkal, de sokkal sötétebb volt a fák alatt, mint odakinn, és a bőre alá kúszott egy érzés, hogy valaki figyeli őket.


2014. augusztus 23., szombat

18.fejezet



Fázik, rázza a hideg és remeg; annyira libabőrös, hogy kezdi elveszteni az önkontrollt. Ez azaz érzés, ami a gyomorból indul ki, aztán eléri a végtagokat, a fogai hangosan vacognak, de nem tud tenni ellene.

Fázik, bár legalább harminc fok van.

A szíve zakatol, ahogy rohan. A homályos erdő széléig szalad, ahol a fák szinte egymásba érnek, olyan sűrű a rengeteg. Valamit hall a távolból, zavaros, összemosódó hangokat. Meggyorsítja a lépteit, bár fogalma sincs, hogy fogja ezt véghez vinni.

Kiér az erdőből, ahol homály váltja fel a sötétséget, és a derengésben már ki tudja venni a körvonalakat – tulajdonképpen mit keres itt már megint?
Alig kap levegőt. Lábai alatt a fű csatát vív, hogy benőhesse a csupasz talajt, amit lehullott fenyőtüskék és moha takar vastagon. És van még egy fontosabb küldetése, hogy elfedjen valamit.

Ez egy véres, alaktalan dolog, egy nő teste, vagy ami megmaradt belőle. A feje rendellenes szögben kicsavarodva, koponyáig lenyúzva, az arca bezúzva, mindent agyvelő és vér borít. Máris kukacok és férgek lakomáznak a húsából. A látványtól biztos benne, hogy hányni fog.

Ezerszer látta már mindezt. A test mellett a földre rogy, hogy karjaival a kicsavarodott vállak alá nyúljon, és igyekszik berángatni a fák közé.

Szédül, a légzése szabálytalan, szinte zihál. Az idegei pattanásig feszülnek. Úgy érzi, a fák szemlélik tettét, bírálják és elítélik érte, ahogy csendben fölé hajolnak. Ugyanazt a hangot hallja, csak már hangosabban. Tudja, hogy közelednek, ezért rémülten gyorsítani akar a tempón, hogy beérjen a koromfekete sűrűbe.

Sírva próbálja egyre beljebb vonszolni a testet a fák közé. Leereszkedik egy lankás részen, de szerencsétlenül megbotlik. Ahogy a lába beleakad egy kiálló gyökérbe, tehetetlenül a hátára zuhan, és legurul a lejtőn.

A legaljára érve elterül a moha lepte talajon, mint egy puha ágyon. A nő teste követi az övét, úgy gurul lefelé, mint egy rongybaba, végül rágördül a mellkasára, kiszorítva belőle a levegőt.
Lenyúzott arca közvetlenül az övé fölött lóg. Kínjában felsikolt, rémület önti el – a legmélyebb iszonyat remegteti az izmait.


Arra ébredt, hogy a szíve majd kiugrik a mellkasából. Körülnézett a homályos hálószobában, ahová akkor menekült, mikor Louis száműzte őt.

Levegőért kapkodott, nyirkos tenyerét az arcára szorította miközben előrehajolt, és kiengedett egy hatalmas, mély sóhajt.

Az álom olyan ismerős volt, olyan igazi.

Igaznak kell lennie, hiszen érezte a test súlyát a mellkasán, és érezte ahogy még meleg vére lefolyik fedetlen karjain.

A gyomra felfordult, ezért úgy döntött, a legjobb választás, ha kimenekül a szobából.

----

Louis fel-le járkált, mikor Harry ziláltan és zavarodottan kilépett az ajtón. A férfi ránézett, az arcát fürkészte, hogy választ kapjon a kérdéseire, de feladta, és visszatért a jól bevált járkáláshoz. Mutatóujjával az ajkain dobolt, és elmélyült a gondolataiban.

- Mit csinálsz? – kérdezte Harry élénk érdeklődéssel az arcán.
- Gondolkodom. – vágta rá Louis, egy pillanatnyi habozás nélkül, de nem nézett fel rá.

Harry azonban odalépett hozzá, hátulról a dereka köré fonta a karjait, magához húzta és száját a jobb füle mögötti kis dudorra szorította. Louis megfeszült, az agya még mindig teljes kapacitáson dolgozott.
- És miről?

A hangja vágyat ébresztett Louisban, hogy elmondja neki az igazat, mi az, ami rágja, szinte felemészti a lelkét. Felsóhajtott, és nekidőlt a fiúnak.
- Mindenről…komolyan! – végül ennyit tudott kinyögni.

- Hmmm… Akarod, hogy segítsek? – suttogta a bőrébe Harry, maga felé fordította az alacsonyabb férfit, és lemosolygott rá. De nem gonoszkásan - inkább összetörten.
Mintha valami kínozná belülről, a tekintete tompa volt, a pillantása gyámoltalan, a szemei véreresek. Kimerültnek tűnt.
Louis nem tudta irányítani az érzéseit. Megsajnálta... Ezért zaklatottan lábujjhegyre állt, és a száját Harryére tapasztotta.

A fiú meglepődött, és nagyot szuszogott az orrán, mielőtt hevesen viszonozta a csókot, és a kezei megindultak felfelé a testén.
Sőt, arra vették a bátorságot, hogy körbefogják nyakának ívét, majd hüvelykujjai a torkára simuljanak. De Louis nem feszült meg, és ez a reakció, vagyis annak hiánya azt váltotta ki Harryből, hogy az ujjai tovább mozduljanak, míg végül a férfi hajába markolt erősen.

Louisban feltörtek az emlékek, ahogy a fiú erős kezeit a nyakára fonta azon az éjszakán. Mennyire elszántnak látszott akkor, hogy kiszorítsa belőle az életet. De nem tette meg.

Vajon megtette valaha? Úgy nézett ki, nem ura a cselekedeteinek, mint aki nem is tudja mit csinál, amíg meg nem történik a dolog.
Ezek a gondolatok lekötötték a figyelmét pár másodpercre, elég időre ahhoz, hogy Harry észrevétlenül felkapja, és a pult szélére ültesse. Hosszú ujjait becsúsztatta a férfi nadrágjába, amit épp csak pár órája tépett le róla legutóbb.

- Gyorsan! – nyöszörögte Louis. Attól tartott, ha tesz bármi szokatlant, egy hétig is az ágyhoz lesz láncolva.

Harry felnézett rá, a jól ismert vigyorával, mielőtt a szájába vette a péniszét, és hangosan nyögve szopni kezdte. Louis teste azonnal lángra gyúlt, kiengedett egy szenvedő sóhajt, aztán belemarkolt a kócos, göndör tincsekbe.

- Bazmeg! – sóhajtott Louis, mert nem tudta megállni, hogy a csípőjét felemelve a fiú szájába tolakodjon. Harry még csak nem is öklendezett, csak felnézett könnyes szemekkel, végül teljesen tövig befogadta.

Aztán kicsúsztatta a szájából, forró leheletével simogatta szivárgó makkját, és kéjes mosolyt villantott rá.

- Szerintem téged az sem érdekelne, ha kinyírtam volna fél Londont. Akkor is engednéd, hogy megkeféljelek! – nevetett fel sötéten, mielőtt újra a szájába vette.
Louis nyöszörögve nyugtázta, fejét a konyhaszekrénynek támasztotta, és összeszorította a szemeit.

Az ilyen kis utalások tették lehetetlenné, hogy Louis végre megfeledkezzen a szörnyű tudatról, hogy Harry valóban megtette azokat a borzalmakat. Ez a fekete, szadista humor, ami mindig jelen van a fiúban.

Louis már nagyon közel volt. A háta ívbe hajlott, a lábujjait is begörbítette, aztán egy kimerült kiáltással Harry szájába élvezett. A fiú egyetlen nyeléssel tüntette el a néhány cseppet, amit kiszívott belőle.

A férfi légzése lelassult. Harryre pillantott, aki felegyenesedett, és pimaszul nézett vissza rá. Louis alig tudott mozogni, az ereje elhagyta, de elszántan lecsúszott a konyhapultról, és morogva ráncigálta fel a nadrágját. Harry csak elvigyorodott, a szája szélét egy közönséges mozdulattal, a keze hátuljával törölve meg.

Louis a fiúra nézett, és valamin megakadt a tekintete. Összehúzott szemöldökkel lépett közelebb hozzá, aztán felemelte a kezét.

- Ez itt mi?

2014. augusztus 20., szerda

17.fejezet




Az elmúlt öt év alatt hét embert erőszakoltak és öltek meg. Ez azt jelentené, hogy Harry  11 évesen erőszakolta és gyilkolta meg első áldozatát. Louis megfeszült, és visszaemlékezett arra a napra, amikor először találkozott Harryvel. Felidézte, hogy az akkor még rendkívül arrogáns fiú mit mondott neki: „Szóval az egész akkor kezdődött, amikor 13 éves voltam.”

Louis felszínesen lélegzett és úgy érezte, mintha kinyitott volna egy férgekkel teli ládát, amit nagyon nem kellett volna.
Emlékezett rá, hogyan mesélte el neki a fiú, hogy megkínozta és megnyúzta a szomszéd macskáját, majd az arcába nevetett, és azt mondta, az egész csak hazugság volt.
De azon az éjszakán, ami azóta is fájdalmasan kísértette minden éjjel, Harry bevallotta neki, hogy mindazt a szörnyűséget valóban megtette.

Két év alatt nem felejtheti el, hogy macskát ölt, vagy embert.

Louis lenézett a mobiljára, amibe elmentette a telefonszámot, amit talált.
Egy perc gondolkodás után félve vette a kezébe, de túl sok volt a kérdés, amire választ kellett találnia.

Úgyhogy megnyomta a hívás gombot, a készüléket a füléhez tartotta- és nem vett levegőt, amíg a vonal kerregett.
Hosszan kicsengett, már éppen azon gondolkodott, hogy leteszi, mikor hirtelen, egy roppanó hanggal megszakadt a sípolás, és egy élénk hang szólt bele.

- Halló! – nyilvánvalóan női hang volt, bár Louis nem is számított rá, hogy férfi veszi fel, mivel Harry elmesélte, hogy az apja elhagyta őket, mikor ő tíz éves volt. Gyorsan próbálta felidézni az édesanyja nevét.

- Hello! Anne-nel beszélek? – kérdezte Louis kimérten, ezzel próbálva elfedni a remegést a hangjában.

Még több recsegés, mintha a nő áttette volna a kagylót a másik füléhez, és zavartan visszakérdezett:
- Anne? Nem, az anyukámat hívták Anne-nek. Gemma vagyok. Megkérdezhetem, hogy ön kicsoda?

Louisnak meghűlt a vér az ereiben, miközben kinézett az ablakon. Újabb egymillió kérdés merült fel benne.
Harry sosem említette, hogy van egy nővére. Soha nem is utalt más családtagra az anyján és az apján kívül.

Megköszörülte a torkát:
- Őőő…Louis Tomlinson vagyok, a testvére Harry pszichiátere. Pár kérdéssel zavarnám.

- Harry? – a lány jól hallhatóan meglepődött – Nem láttam őt, mióta elköltöztem. Jól van?... Úgy értem… miután elítélték a gyilkosságok miatt. – a hangja akadozott, mintha szeretne eltitkolni valamit.

Louis ismét torkot köszörült – Nos, ő jól van. – hazudta - Elnézést a zavarásért, de ön még mindig a Kimpton Road 312. alatt lakik?- hunyorított, hogy elolvassa a címet a monitoron.

- Kimpton?- keserűen felnevetett. - Én már vagy… 8 éve elköltöztem onnan. Igaz, a telefon a mobilomra van irányítva, de csak azért, ha valaki Harry miatt keresne. De valójában ön az első. - sóhajtott, visszatérve a tárgyra: – Nem. Nem sokkal anyánk halála után költöztem el onnan.

Louisnak fennakadt a lélegzete.
- Micsoda??

- Micsoda? – ismételte akadozva - Mikor halt meg az édesanyjuk?

- Azt hiszem, Harry olyan tíz éves lehetett. Évekig járt miatta terápiára apánkkal együtt, de Harry nem tudta kezelni a dolgot, és elkezdődött a változás…- a hangja megbicsaklott, mintha fájna erről beszélnie.
– Dührohamai voltak, és hisztériás rohamot kapott a legegyszerűbb dolgoktól is.
Olyan volt, mintha lassan elfelejtené, hogy uralkodjon az érzelmein. - Louis szíve a torkában dobogott.

– Elfelejtette a nevemet. Emlékszem, egyszer pont a terápiáról jött haza... mikor meglátott magán kívül sikoltozni kezdett. Azt kiáltozta, hogy egy idegen van a házban. – A hangja megremegett a fájdalomtól. Louis azonnal megsajnálta. – Másnap elköltöztem. Az apám nagyon zárkózott lett. Nem beszéltem vele azóta. – halkan felnevetett, mintha el akarná rejteni a hangjában bujkáló sírást.– Bocsánat… elkalandoztam!

- Semmi baj! Minden rendben. – mondta Louis elgondolkodva, és a képernyőt bámulta, míg a szavak össze nem mosódtak előtte. – Az édesapjuk még mindig a Kimpton Roadon lakik?

- Nem. Már régóta üresen áll. Két éve, mikor Harryt elítélték, akkor irányíttattam át a hívásokat a telefonomra. – sóhajtott, mintha ez a beszélgetés fizikailag kimerítené – Azt hiszem, valamikor előtte költözhetett ki.

Louis egy pár pillanatig próbálta kibogozni gondolatainak összekuszálódott hálóját, de a felismerések csak duzzasztották a csendet. – Nos, köszönöm Gemma! Informálni fogom az öccse állapotáról.

- Köszönöm Dr. Tomlinson. Viszont hallásra! – köszönt el, de aztán hirtelen kibukott belőle még egy kérdés:
– És miért érdeklődött a ház felől?

Louis villámgyorsan átgondolta a választ, és úgy döntött, az igazság egyelőre túl sok lenne.
- Csak egy utalás az anyagában, amit le akartam tisztázni. Még egyszer köszönöm Gemma! – mondta és gyorsan letette, mielőtt további kérdésekre kellett volna válaszolnia.

Louis kitágult szemekkel dőlt hátra. Az inge átizzadva tapadt a hátához.
Azt sem tudta, hogy fogjon bele, mihez kezdjen ezzel az egésszel. Egyetlen dolgot tudott, hogy itt valami nagyon, NAGYON NEM STIMMEL.



2014. augusztus 17., vasárnap

16.fejezet



Louis nem tudta volna leírni amit érez. Igazából azt sem tudta, hogy mire számított, mit fog mondani a fiú.Abban biztos volt, hogy Harry hazudott, de mikor ránézett, és meglátta lesújtott arckifejezését, rájött, hogy talán ez sem ilyen egyértelmű.

De a fiú arcán tükröződő arckifejezés mögött teljes volt a zűrzavar.
- Hol vannak? – Louis egy leheletnyi nyugalommal próbálta elkendőzni a hangjában bujkáló rettegést.

Harry elkapta a tekintetét, aztán lesütötte a szemét és a padlót bámulta. A szája elnyílt, aztán gyorsan becsukódott, mintha emlékezne valamire, aztán mégsem tudná, hogy pontosan mire.
Gyámoltalannak látszott, az arcán rángatóztak az idegek.

- Pedig már megvolt…tudtam!- szinte ordított. Beletúrt a hajába, ezzel próbálva visszafogni magát, hogy ne verje szanaszét a lakást. Louis meghátrált.

A férfi nem lett volna ennyire rosszindulatú, ha ő maga nem állt volna az idegösszeroppanás szélén: - Harry koncentrálj, az istenért! Nem kellene nyilvánvalónak lennie, hogy hol temetted el a kibaszott testeket? – vágta oda kíméletlenül. Talán kíméletlenebbül, mint szerette volna, mert mikor a fiú felkapta a fejét, és kitágult szemekkel nézett rá, a saját nyelvébe harapott.

- Nem tudom, miért nem emlékszem! Olyan mintha minden annyira távoli és zavaros lenne. Mint amikor meg mernél esküdni, hogy megtörtént veled valami, aztán mégis rájössz, hogy csak álmodtad. Elmosódik a határ. - válaszolt monoton hangon, aztán átsétált a szobán, az asztalra támaszkodott, a kinyitott újság fölé hajolva.
Louis azt hitte, a fiú csak elnyomja az emlékeit, ezzel védekezve az újabb összeomlástól.

Mikor Harry a Violet Quatersbe került, és ő kezelni kezdte, akkor sem tudott eleget az ügyről. Túl sok részlet hiányzott a történetből, pusztán azért, mert valószínűleg nem figyelt eléggé.

- Valahol a régi házunk körül vannak…ahol anyám lakik. - suttogta hirtelen Harry, az arca döbbent volt a felismeréstől, és a válla fölött nézett vissza.

- Micsoda? – merevedett meg Louis, a gyomra összerándult. – Az anyád még mindig ott él? – nem volt benne biztos, hogy tudni akarja a választ.
- Igen. - vágta rá Harry, és újra az újságot bámulta.

- Harry! Hívnunk kell a rendőrséget! – próbálkozott Louis, mire Harry megpördült, egyetlen hatalmas lépéssel ott termett, és fölé tornyosult.

Louis, NE!! Bezárnak örökre! – a hangja remegett, mert érezte, ha megtörténne amire gondol, az rosszabb lenne, mint a halál.

Louis sóhajtott egy rövidet: - Talán azt kellene tenni…

Harry szemei elfátyolosodtak a mély fájdalomtól, amit a férfi szavai okoztak. Hátratántorodott. A szobát halálos csend töltötte be.
- Azt hittem, együtt oldjuk meg. – a hangja elvékonyodott.

- Embereket öltél Harry! ... Még több embert! – Louis ellenkezni próbált, az arcát és a tenyerét verejték lepte el. Harry most is a fülére tapasztotta a tenyerét egy szánalmas kiáltással.

- Kérlek Louis! Én nem bírom… én nem tudom! – a hangja akadozott, és gyenge volt.
- Csak …vigyél el oda! Engedd, hogy a saját szememmel lássam, hogy amire emlékszem, az igaz…

A férfi nem válaszolt, csak bámult rá. Ezer gondolat és kérdés cikázott az agyában. Kinézett az ablakon, reménytelen arckifejezéssel, hogy lássa, még mindig havazik, és a hó fehér lepelként takar be mindent.

- Menj a szobádba! – mondta Louis kimérten, és képtelen volt elrejteni a leereszkedő élt a hangjából. Mintha az apja lenne, aki parancsolgathat neki, hogy menjen a szobájába, mert nem vitte le a szemetet.
De hatalmas a különbség, egy gyermek engedetlensége, és Harry brutális gyilkosságai között.
A fiú keserűen nézett rá, mielőtt sarkon fordult és átballagott a folyosón.

Mikor hallotta, hogy az ajtó egy kattanással becsukódik mögötte, a férfi felnyitotta a konyhapulton lévő laptopot és fölé hajolt.

30 percet töltött el rendőrségi jelentések és újságcikkek átvizsgálásával, amik mind Harry tetteiről szóltak, és mire végzett, egész testében remegett.

Megtalálta a régi házuk címét, amit meg kell majd adnia, mint a további holttestek feltalálási helyét. Nagyot nyelt, mikor meglátott egy telefonszámot, ami a házhoz tartozott, aztán feljegyezte magának hátha később szüksége lesz rá.

Folytatta az olvasást, és amit talált, meglepő és rettenetes is volt egyben.

2011.Február 13. 7:31

Harry Styles (16), kihallgatásra állította elő a helyi rendőrség, a 7 megcsonkított holttest ügyében. Az áldozatok között voltak fiatal fiúk és középkorú nők is. A testeket a város különböző pontjain találták meg. Minden áldozatot megerőszakoltak, aztán a felismerhetetlenségig mészárolták, így csak DNS teszttel tudták őket azonosítani. A gyilkosságok idejét a testek állapota alapján határozták meg. Volt, amit 5 évvel ezelőtt, de volt olyan is, amit napjainkban követtek el. A halottkém azt is megállapította, hogy az összes áldozatot a halála előtt erőszakolták meg, aztán tompa tárggyal okoztak halálos fejsérülést, és végül megcsonkították őket.
Az egyetlen kézzelfogható bizonyíték minden helyszínen egy póló volt, ami nem tartozott az áldozathoz.
És amiért behozták Stylest a kihallgatásra, az egy névtelen bejelentés volt, ami elvezette őket hozzá, aztán a bűnügyi labor DNS vizsgálata megerősítette, hogy a pamut-felső valóban Stylesé.
A kihallgatáson Harry rendkívül zavart volt, kábult, és viselkedése a pillanat töredéke alatt változott (személyiségzavar és tudathasadás tüneteit mutatta).
Amikor azt kérdezték, miért hagyta ott felelőtlenül a pólókat a helyszíneken, hirtelen felegyenesedett, belenevetett az arcukba, mintha a válasz egyértelmű lenne, aztán visszazuhant a székébe, zavarodott arckifejezéssel, mintha mindez csak kiszökött volna belőle.


A tárgyaláson 2011. január 12., ártatlannak vallotta magát. De az elszánt esküdtszék, a kevés bizonyíték ellenére (a helyszínen talált ruhadarabok) bűnösnek találta, többrendbeli gyermekmolesztálás, hétszeres nemi erőszak és emberölés vádjában. Életfogytiglant kapott.
Egy héttel később, a bírósági meghallgatáson, mivel nem volt más kiút, bűnösnek vallotta magát, de elmezavarra hivatkozott. Az esküdtszék a Violet Quarters Rehabilitációs központba küldte, kényszergyógykezelésre.
Most ott tartják fogva.


Louis könnyben úszó szemekkel nézett fel. Volt valami az egész üggyel kapcsolatban, ami zavarta.
Más tanúvallomás nem volt, és bár a bizonyíték elegendőnek bizonyult…
Valami hiányzott….


.

2014. augusztus 13., szerda

15. fejezet

       

Harry csak megforgatta a szemeit egy lekezelő mosollyal, aztán összefogta Louis csuklóit az egyik kezével, és összekötötte őket a nyakkendővel. A férfi vergődött a kezei között, és tehetetlenül nyöszörgött. Megpróbálta kirángatni a karjait, minden erejét bevetve, de ez eleve halálra ítélt próbálkozás volt, pusztán Harry fizikai ereje miatt.
Mire észbekapott, a kezei össze voltak kötözve – tényleg esélye sem volt a nála 9 évvel fiatalabb, mára egy fejjel magasabb fiúval szemben, aki a legkihívóbb mosolyával nézett le rá.
Louisnak hátra kellett hajtani a fejét, hogy felnézzen rá, és amikor megtette, olyan közel volt az arcuk, hogy az orruk majdnem összeért.
- Baszódj meg! – köpte a férfi.
- Örömmel! – válaszolta a fiú.
Harry rákulcsolta az ujjait a férfi bicepszére, és beráncigálta a nappaliba. Ledobta a kanapéra, és egyetlen mozdulattal megszabadította a szép kordbársony nadrágjától, és márkás alsójától.
Louis kitágult pupillákkal nézett fel rá, és próbálta fenntartani a látszatot, hogy ki van akadva, de a teste elárulta őt- kőkemény erekciója gúnyolódott rajta. Harry aprókat nyögött, miközben lustán simogatta magát a melegítőjén keresztül.
- Állj négykézláb! – utasította a fiú. Louis csak bámult rá, de nem mozdult. Harry meglepetten húzta fel a szemöldökét. Lenyűgözte a férfi bátorsága, hogy ellenszegült.
- Ne kelljen még egyszer mondanom!
Louisnak rá kellett jönnie, hogy egy gyilkostól kapja az utasításokat, és a legjobb ötlet, ha azt teszi, amit mond.
Így hát hasra fordult, és maga alá húzta a lábait. Meztelen feneke Harry elé tárult. A férfinak le kellett hajolnia, hogy a könyökére támaszkodjon, mert kezei szorosan meg voltak kötözve, használhatatlanná téve, még arra is, hogy rátámaszkodjon. Végül ott gubbasztott, a feneke égnek állt, és nyugtalanul reszketett.
Harry felnevetett, aztán letérdelt, és elhelyezkedett a férfi háta mögött. Elmélyülten tanulmányozta az előtte feszülő, napbarnított test vonalait.
Erősen az ajkába harapott, aztán még mindig nadrágban, hozzádörzsölte a csípőjét Louis teljesen meztelen combjaihoz és fenekéhez, amivel kiérdemelt egy vágyakozó nyögést a férfitól.
A fiú elvigyorodott, fel-le futtatta ujjait a finom bőrön, aztán hirtelen egy hatalmasat csapott Louis fenekének jobb oldalára.
A férfi felsikoltott, erősen homorított, a fejét előreejtette, hogy vállai között erőtlenül lelógassa.
Harry elgyönyörködött benne, hogy egyetlen ütéstől hogy kipirult Louis bőre, aztán lehajolt, hogy nedves csókokkal fedje be a tenyérnyomot.
Egy újabb nyögés tört fel a férfiból, amitől a fiú is túl szűknek érezte a nadrágját, ezért gyorsan felállt, és megszabadult tőle. Beleköpött a tenyerébe, aztán marokra fogta a farkát, és néhányat pumpált rajta, mielőtt felvette előző pozícióját, majd az őrületbe kergette Louist, ahogy ismét a combjaihoz dörgölőzött.
- Most már minden nap meg fogsz kúrni, vagy ilyesmi? – kérdezte a férfi, és próbált unott hangnemben beszélni, de kegyetlenül elbukott. A torkából kéjes nyöszörgés tört föl, ahogy a fiú beléhatolt.
- Baszd meg!
Harry újra elvigyorodott, aztán ujjait Louis bőrébe vájva végigszántott a combjain, hogy megmarkolja a csípőjét. Nagyon jól tudta, hogy nyomot hagy, amilyen durván csinálta. Várt még 1-2-3 hosszú másodpercet, mielőtt kihúzódott, majd keményen behatolt, aztán újra és újra. Azonnal eltalálta azt a pontot, amitől Louis beleharapott a saját karjába, hogy elfojtsa kéjes sikolyait.
A férfi a múlt éjszaka tapasztalatai alapján tudta, hogy nem bírja sokáig, de máris azon kapta magát, hogy élvez. A háta ívbe feszült, kapkodta a levegőt, és nyögdécselt.
Harry felmordult, végigfuttatta szabad kezének tompa körmeit Louis még mindig ruhával fedett hátán. Annak ellenére, hogy nem a bőrét karmolta, Louis tetőtől talpig libabőrös lett.
A fiú még mindig keményen mozgott benne, mikor a férfi felpillantott a faliórára, ami azt jelezte, 5 perce van, hogy munkába induljon. Figyelmeztetően nyögte:- Mennem kell!
Harry mintha meg sem hallotta volna, folyamatosan, erősen döfte. Louis panaszosan nyögdécselt, de érezte, hogy a teste újra hiperérzékennyé válik.
- Még nem végeztem veled! – Harry ennyit szűrt összeszorított fogai között, mielőtt kihúzódott, és könnyen felkapta a kanapéról. Egyenesen a zongorához vitte, elrúgta a kis padot, és terpeszben ráült, aztán szembefordította Louist, arra kényszerítve, hogy az még jobban szétterpessze a lábait.
- Gyerünk, ülj bele! – parancsolta Harry, és a férfi nem tudott mást tenni, csak engedelmeskedni. A farka újra lüktetett és vágyának nedve lepte el megint, a combjai várakozásteljesen remegtek.
Ráereszkedett. A testük olyan közel volt egymáshoz, hogy a mellkasuk összesimult, így Louis farka minden mozdulatnál a fiú meztelen hasához dörzsölődött.
Harry megtartotta a csípőjét, ujjait belevájva a bőrébe a csont fölött. Előrehajolt, hogy végighúzza az ajkait Louis nyakán, ami már így is tele volt fognyomokkal.
- Ez az! – buzdította Louist, aki folyamatosan mozgott rajta, és megállás nélkül nyögdécselt.
A szemeit összeszorította, ahogy próbált a gyönyörre koncentrálni, és kizárni a fájdalmat.
- Igen, így! Kúrjál! – Harry ezt ismételgette, amivel a férfiból minden alkalommal torokhangú nyöszörgést váltott ki.
Louis valamikor másodszor is elélvezett, elgyötört kiáltással, szinte szárazon, amitől megszédült és csillagokat látott. Ráomlott Harryre, a fejét vállán pihentetve, amíg levegőhöz jutott.
A fiú belenevetett a fülébe, aztán újra a nyakát csókolta.
- Óóó, még mindig nem végeztem veled! – Louis azonnal megfeszült, és le akart szállni róla, elmenekülni, de túl gyenge volt, hogy megtegye. Így amikor Harry erősen megfogta, és elkezdett mozogni benne, csak felnyögött, és érezte, ahogy belső izmai megfeszülnek a fiú pénisze körül. Kétség kívül ez volt az, ami Harryt is a csúcsra juttatta. Louis fülébe nyöszörgött, amíg élvezett, és ez, bármilyen hihetetlen, elegendő volt ahhoz, hogy a férfinél előidézzen egy újabb, fájdalmasan kemény erekciót.

- Harry! – nyöszörögte, és érezte, hogy az egész teste lángba borul. - Kérlek, hagyd abba! - könyörgött, de ismét nem talált meghallgatásra. A fiú leemelte magáról, és egyetlen mozdulattal feltette a zongorára. A lábai a billentyűkre lógtak, disszonáns hangokat kicsalva a hangszerből.
Harry úgy vette a szájába a farkát, mintha le akarná nyelni egészben. A férfi szó szerint felzokogott, a gerincén és a combjain végigfutó éles, szinte kínzó gyönyörtől, ami egy gyötrelmes önkívület felé sodorta.
A pornográf, szürcsölő hangok betöltötték a szobát, ahogy Harry szárazra fejte. Majdnem kicsúsztatta a szájából, aztán újra tövig magába erőltette, míg az orra a férfi hasához nem ért, aztán újra és újra végeláthatatlanul.
Louis ismét érezte a szétterjedő forróságot , ami a hasából indult, ezért minden izmát megfeszítve felkészült az orgazmusra, ahogy Harry továbbra is keményen szopta. A teste rángott, szinte agonizált.
És ebben a pillanatban elélvezett, teljesen szárazon, de hihetetlenül keményen. Olyan keményen, hogy a három orgazmus elegye, az előző éjszakai kettővel és az átvirrasztott éjszakával tetézve azt idézte elő, hogy Louisnál leoltották a villanyt. A szemei lecsukódtak, és teljes feketeség borult rá.
---

Az otthoni telefon éles hangja ébresztette fel. Gyorsan körülnézett, hogy hol van, és rájött, hogy a saját kanapéján. Hirtelen nem emlékezett, hogy került oda, és arra sem, miért érzi magát ennyire gyengének, amíg meg nem mozdult, és rá nem döbbent, hogy minden porcikája elgyötört.
Akkor beugrott neki, hogy Harry tulajdonképpen eszméletvesztésig kefélte.
Iszonyat futott át rajta, ahogy megpróbált felülni. Bent kellene lennie a munkahelyén.
Nagy nehezen feltápászkodott a kanapéról, és átszelte a szobát, hogy felvegye a telefont.
Észrevette, hogy a kezei már nincsenek megkötözve, és az alsónadrágja is rajta volt. Megnézte a hívóazonosítót. Violet Quarters. Rekedten szólt bele.
- Dr. Tomlinson? Ó, édes istenem! Nagyon aggódtunk! Soha nem fordult még elő, hogy nem jelezte, ha nem tud bejönni. Szörnyű a hangja. – Wendy riadt volt, és izgatott.
Louis épp egy válaszon gondolkodott, vagy egy jó kifogáson, mikor megpillantotta Harryt, aki a nappaliban állt, zavarodott kifejezéssel az arcán. Louis ismét torkot köszörült. Ránézett az órára. Két órán át nem tudott magáról.
- Bocsánat Wendy! Mikor felébredtem borzalmasan….betegnek éreztem magam, és szinte elájultam, mielőtt telefonálhattam volna. – nyögte ki, de közben Harryt bámulta.
- Óóó… - sajnálkozott Wendy – Törlöm a mai időpontjait uram. Gyógyuljon meg!
Louis kiengedett egy mély sóhajt.
- Nagyon köszönöm. Viszlát Wendy! – letette a telefont, és ahogy erősen megnyomta a gombot, az arca megrándult a fájdalomtól, ami sebes ujjaiba nyilallt.
Újra Harryre pillantott, aki még mindig ugyanolyan zavarodottsággal az arcán nézte őt, nem váltott vissza az arrogáns arckifejezésre, amit máskor látni rajta. Ettől Louis azonnal óvatossá vált.
- Harry?! – szólította meg összehúzott szemöldökkel, aztán a homloka is ráncba szaladt, mikor meglátta, hogy a fiú ajka reszketni kezd, és a szemei megtelnek könnyel.
- Emlékszem!
Louis pislogott, újra és újra megpróbálta értelmezni a kiejtett szavakat.
- Mire… - a hangját Harry hirtelen kitörése szakította félbe.
- Emlékezni kezdtem, amíg te…te öntudatlan voltál. - A hangja tompa volt, és remegett, ahogy megpróbálta visszafojtani feltörő könnyeit.
Louis megtántorodott, és a pultra támaszkodott.
- Mire emlékszel Harry? – kérdezte óvatosan, és visszatartotta a lélegzetét, amíg a válaszra várt.
- Hogy hol vannak a testek.

2014. augusztus 9., szombat

14.fejezet



Louis akkor adta fel a reményt, hogy ezen az éjjelen még aludni fog, mikor az óra hatot mutatott. Felkelt az ágyból, és elmerészkedett a tükörig. Szemügyre vette véreres, kisírt szemeit, és kócos haját.A nap épp akkor emelkedett a szomszéd házak fölé.

A második dolog, amit véghezvitt ezen a reggelen, az volt hogy átszelte a szobát, és elővette a zoknis fiókban rejtegetett cigarettát, amihez csak nagyon ritka esetekben nyúlt.
Kiment az erkélyre és leült. Lepillantott a macskaköves útra, ahol lassan kezdett beindulni az élet.
Nagyot szippantott, aztán lassan engedte ki a füstöt a szájából. Tanulmányozta, hogy kígyózik az arca előtt, nyaldossa a szemeit, hogy aztán vörösre marja őket. Egyszer valaki azt mondta neki, hogy szépre száll a füst. A gondolatra gúnyosan megrántotta a vállát, és lepöccintette a hamut, mielőtt nemtörődöm módon az utcára hajította a csikket.

---

Pontban hétkor elfordította a kulcsot Harry ajtajában, kopogott egyet, hogy a fiú tudomására hozza, kijöhet, aztán visszafordult a konyhába.
Legnagyobb meglepetésére háromnegyed órányi csendes üldögélés után sem történt semmi. Éppen felöltözött, hogy kilencre beérjen a munkahelyére, mikor hallotta, hogy nyílik az ajtó, és a fiú kilépett rajta.
Véreres szemei alatt táskákkal, száján a szokásos, gonoszkás vigyorral. A szemei leeresztve, ahogy máskor is – a tekintete gúnyos volt.
- Jó reggelt Lou! – morogta, ahogy átsétált a konyhán, hogy engedjen magának egy pohár vizet. Louis felnézett, de csak biccentett felé, aztán visszafordult az újsághoz amit a kezében tartott, bár képtelen volt akár egyetlen szót is felfogni belőle.
- Őrült éjszaka volt! – nevetett fel keserűen a fiú, mielőtt a szájához emelte a poharat, és belekortyolt.
Louis felnézett, aztán megrázta a fejét. Értelmetlenül lapozott egyet az újságban, leplezendő a fájdalmat, amit az emlék idézett elő.
- Emlékszel bármire? – a szemüvege fölött pillantott csak a fiúra, félénken pislogva.
- Semmire. – válaszolta egyszerűen Harry, aztán odasétált hozzá, mögé lépett, hogy a válla fölé hajolva beleolvasson az újságba.
- Az baj! – mondta tömören Louis, miközben felerősödött benne a gyanú, hogy a fiú csak hazudott neki múlt éjszaka.
Sóhajtott egyet, és ahogy kiengedte a levegőt, érezte, hogy Harry teljes testében megfeszül mögötte.
- Úgy bűzlesz, mint aki bagózott! - mondta a fiú visszafojtott, szinte fenyegető hangon.
Louis csodálkozva húzta össze a szemöldökét, és félve pillantott fel. Elnyomott egy nyikkanást, amivel reagált volna, Harry rémisztő arckifejezésére.
A fiú szinte reszketett. Megragadta a férfi ingét és egyetlen mozdulattal a földre lökte, egy dühös kiáltással:
- Ne merészelj mellettem bagózni, te seggfej!- ordította, és hozzávágta a poharát. Louis összegömbölyödött a földön, így pont a feje mellett robbant szét az üveg, és fröcskölt szét a víz.
- Harry?! – csak ennyit tudott kinyögni, és rettegve bámult fel a fiúra, akin vibráltak az izmok, a szemei feketén égtek, az arcából kiszökött a vér. Aztán kiviharzott a nappaliból, meglepő módon egyből Louis szobájába ment, és folyamatosan káromkodva forgatta fel a szekrényeket, hogy rátaláljon a cigarettás dobozra.

Louis sokkot kapott. Kábultan feküdt a földön, és bámulta a plafont.
Az agya azon kattogott, hogy mi okozhatta ezt a kitörést, de mindig zsákutcába jutott. Kétségbeesetten sóhajtozott, és érezte, hogy könnyek marják a szemét.
Megadóan felemelte a fejét, aztán nagy nehezen térdre állt. Megpróbálta óvatosan összeszedegetni az üvegszilánkokat, de azok össze-vissza vagdosták az ujjait.
Halkan káromkodott, és megpróbálta figyelmen kívül hagyni a fájdalmat. Épp a sebeit vizsgálgatta, mikor hallotta, hogy Harry kirohan a szobájából. Felnézett, és azt látta, hogy a fiú, arcán undorral, kezében a cigarettával, rá sem hederítve vág át a konyhán, hogy a mosogatónál a víz alá tartsa a dobozt, aztán fintorogva kivágja a kukába.
Mikor végzett, ránézett a férfira, aki még mindig a földön térdelt, és a szilánkokat szedegette. Már a padló is véres volt körülötte, ahogy ujjaiból szüntelenül szivárgott a vér.
Halkan káromkodott újra, és megrettent, amikor meghallotta Harry éles nevetését.

- Te vérzel! – mondta a fiú, aztán mellétérdelt, és megfogta sebesült kezeit.
Louis lassan feladta igyekezetét, hogy kiszorítsa az agyából a fájdalmat. Kiejtette ujjai közül az addig összeszedegetett üvegdarabokat, és egy mély, fájdalmas nyögés hagyta el a torkát.
- Na ne mondd bazmeg! Ez a te hibád! – zihálta. Nehézkesen feltápászkodott, a konyhába ment, Harry pedig szorosan követte.
- Ez a második kibaszott pohár, amit összetörsz! – Harry csak keserűen nevetett. Ismét megragadta hátulról az ingét, aztán visszahúzta. Kezébe fogta a csuklóit, és összehúzott szemekkel vizsgálta a sérüléseit.
Louis azonnal lemerevedett. -Harry! – nyöszörögte figyelmeztetően, de a fiú felgyűrte fehér ingének ujjait, és a mosogatónál a meleg víz alá tartotta a kezeit.
Aztán rászólt, hogy ne mozduljon, amíg ő kihozza a fertőtlenítőt a fürdőszobából.
Kegyetlenül lelocsolta a nyitott sebeket, Louis pedig szinte agonizált, amíg tartott a dolog.
- Ssss, Lou! – csúfolta Harry, és egy lesajnáló csókot nyomott az arcára. Nem hagyta abba az alkoholos fertőtlenítést, amíg Louis kezei már olyan sterilek lettek, hogy kesztyű nélkül operálhatott volna.
- Még használhatod az ujjaid, amíg be nem kötöm őket. – csettintett a nyelvével.
Louis felnézett a fiúra. Harry szemei elsötétedtek, a szája huncut mosolyba görbült.
- Tudod te, milyen kibaszott nehéz nem használni a kezeidet? – köpte keserűen a férfi, és felegyenesedett, miközben maga előtt hadonászott.
Ha Harry eddig nem mosolygott eléggé, akkor ebben a pillanatban úgy elvigyorodott, hogy a feje majdnem kettényílt.
- Óóó…azt hiszem tudom, hogyan tudom megakadályozni, hogy használd őket! - Abban a pillanatban megfogta a nyakkendőjét, és magához húzta vele. Ügyes ujjaival egy pillanat alatt kikötötte, és lerántotta róla. Louis kitágult pupillákkal bámult rá.
- Harry! – figyelmeztette újra, és a fogait csikorgatta. – Meg ne merd tenni! Harminc perc múlva bent kell lennem a kórházban!