3. fejezet

Louis az iroda fürdőszobájában állt, előregörnyedt, hátát a hideg csempének vetette, keze ütemesen mozgott, ahogy újra és újra végigsimított teljes hosszán. A feje előrecsuklott, lihegni kezdett. Meg kellett szabadulnia a feszültségtől. Nem tudta miért, de úgy érezte, létszükséglet.

Érezte a hasában szétterjedő meleget, fantáziája tárgyat keresett vágyainak, ami elsodorja a kielégülésig. Engedte, hogy elméje belekapaszkodjon egy képbe, amitől beindult.

Ez a kép Harry volt. Izgató mosolya, az arrogancia amit sugárzott. Louis gyomra megrándult. Próbálta erősen összeszorítani a szemeit, és kiűzni agyából az előugró képeket, de képtelen volt szabadulni tőlük. Ahogy mozdulatai akadozni kezdtek, a tenyere nedves lett.

Harry telt, érzéki ajkai, ahogy a nyakán szívják a bőrt, a behatolások, a hangok, ahogy bőrük egymáshoz csapódik, a torokhangú nyögések, az ujjai a hajában.

Louis szája elnyílt, mélyről nyögött, és keményen élvezett. Az izmai megremegtek, azzal fenyegetve, hogy nem tartják meg a testét. Zihálva lélegzett, és a csempének dőlt, mielőtt a tette miatt érzett bűntudat bekúszott volna elméjébe. Aztán térdre esett, és zokogni kezdett.
______

Louis az egyik legelismertebb szaktekintély volt. Szakterülete a bomlott elmék gyógyítása, de a négy év alatt, mióta a Violet Quartersben dolgozott, még nem találkozott olyan hihetetlenül intelligens, és ravasz ellenféllel, mint Harry.

Ez volt az egyik fő oka, hogy addig halogatta Harry következő kezelését, amíg csak lehetett, annak veszélye nélkül, hogy főnöke tudomást szerezne róla.

Így eltelt egy hét, mielőtt újra látta, de erre a találkozásra komolyan fel kellett készítenie magát mentálisan. - Az ebben rejlő irónia szinte kibillentette egyensúlyából.

Harry besétált az irodájába. Ugyanazt a ruhát viselte, mint az első alkalommal. Louis a sarokban állt, és alaposan végigmérte. A fiú sokatmondó mosollyal az arcán intett felé, és elterült az egyik fotelban.

- Hiányoztam? - kérdezte, némi éllel a hangjában. Az orvos nem válaszolt, csak lassan odasétált a helyére.

- Mivel a te eseted ennyire speciális, máshogy kell megközelítenem a ... problémádat. - mondta Louis, és lassan végigsimított a térdén, aztán kérdőn nézett a fiúra, aki tisztességtudóan keresztbe tette a lábait.

Nyomasztó csend telepedett a szobára. - Hát tégy egy próbát! - Harry, fejét oldalra billentve vigyorgott rá.

- Először a probléma gyökerét kell feltárnunk. Akár elkövetted a bűntényeket, akár nem, nyilvánvalóan van valami mélyen elásva benned. - Óvatosan válogatta meg a szavait, és a szőnyeget bámulta, miközben beszélt.

Harry csak sóhajtva bólintott: - Oké...

Louis felkapta a fejét. Arra számított, hogy ismét a szexuális beállítottsága kerül szóba, de a válaszban semmi kétértelmű nem volt. Az orvos kihúzta magát, és lepillantott a feljegyzéseire.

- Mesélnél nekem a gyermekkorodról? -nézett a fiúra fürkészőn, a szemüvegkerete felett. Próbálta felmérni a reakcióit. Harry pislogott néhányat, mielőtt megnyalta, majd erősen beharapta az ajkait. - És kérlek, ne vesztegessük az időt a meséiddel! Minél előbb elmondod az igazat, annál hamarabb kerülhetsz ki innen.

Harry csak nevetett, a másik lábát tette keresztbe, és összefűzte az ujjait az ölében. - Nos, Lou... Hol is kezdjem... - sóhajtott, és összekoccantotta a fogait. - Az apám egy fasz volt. Szinte minden éjjel hallottam, ahogy erőszakkal dugja meg anyámat. Aztán lelécelt, mikor 10 éves lettem. Anyám ettől padlót fogott, és rákapott a piára. Néha rajtam töltötte ki a mérgét, és jól elvert, mikor azt sem tudta, mit csinál.

Harry arckifejezése megváltozott. Az izmai megfeszültek, és lesütötte a szemét. Louis jól látta rajta, hogy igazat mond. - Ettől váltál erőszakossá? Ezek a behatások dühöt váltottak ki belőled?

A fiú felnézett, meggyötört szemekkel, félbehagyott mosollyal az arcán. - Igen, kurva dühös lettem! Te nem basztad volna fel magad ? - mélyen szívta be a levegőt. Megtörölte az orrát a pólója szélével, ezzel felfedve lapos hasát. Nem csak a feszes izmokat, hanem a sebhelyeket és a zúzódásokat is.

- Mit csináltál, mikor így éreztél? - kérdezte Louis. Elszorult a torka, annyira együtt érezett a fiúval.

Harry elcsendesedett egy pillanatra és lenézett a csuklóin húzódó hegekre. - Addig ütöttem a falat az öklömmel és vagdostam magam egy pengével, amíg meg nem bizonyosodtam róla, hogy még képes vagyok érezni. - összefűzte az ujjait, és hosszan sóhajtott.

- Lassan teljesen érzéketlenné váltam, embertelenné... - A nagy ablakon át nézett kifelé, figyelve ahogy hullik a hó. Megint súlyos csend ülte meg a helyiséget. Hosszú másodpercek teltek el, mielőtt újra megszólalt. - Mikor ez történt velem, csak meg akartam szabadulni az emlékektől, egyszerűen kitörölni minden rosszat, amit tettem. - égő szemekkel Louis felé nézett, de látszott, hogy nem látja őt, és kezének élével megdörzsölte a szemét.

- Azt hiszem, nem emlékszem mit tettem valójában... - lehunyta a szemét, és amikor felnyitotta már a másik Harry volt. Ravasz és arrogáns. Egy vigyort varázsolt az arcára, és hátradőlt a fotelban.

- Nos, Harry... - köszörülte meg a torkát Louis. - Rengeteg borzalmon mentél keresztül. Sok erőfeszítésre lesz szükség, hogy újra magadra találj, és rájöjjünk, hogy mit rejt el előlünk a tudatod. Hogy mit tettél, amikor elhomályosította az elmédet a düh. - mosolygott szomorúan, majd orrnyergére tolta a szemüvegét.

Harry nem jelezte, hogy egyetértene, csak visszanézett rá, azzal a jellegzetes huncut mosolyával és a gödröcskéivel. - Mikor vesztetted el a szüzességedet Louis?

Az orvos nagyot nyelt, elvörösödött a nyaka, és újra torkot köszörült. - Harry! - emelte fel a hangát.

- Fogadok, hogy az is egy farok volt. - rekedten felnevetett.

- Harry! Azonnal fejezd be! - zavartan krákogott, kezeit az ölébe ejtette.

Kényszeredett csend telepedett rájuk. - Arra is fogadok, hogy rám gondolsz, miközben kivered! - A fiú mindentudó mosollyal nézett rá. Meg is kapta a megerősítést. A másiknak elakadt a lélegzete, és lesütötte a szemét.

- Holnap találkozunk Harry... - morogta az orvos, és az ajtóra mutatott. - Elmehetsz!

Samatha Smith
Becca Prior