46.fejezet

Louis próbálja rendezni a légzését, amíg újra és újra átgondolja a dolgot.

Kanapé, bor, beszélgetés a nővel, és a távozása.

Kanapé, bor, beszélgetés a nővel, és a távozása.

Kanapé, bor --------

Az egész teste megfeszül, ahogy az agya összekapcsolja a dolgokat, egy illat rémlik fel, és egy pillanatra beugrik egy emlékkép.

A bor.

Szédelegni kezdett, miután a nő pofájába vágta a dolgokat, látta a gonosz csillogást a szemében, aztán át akart vágni a nappalin az ajtóhoz, de összeesett miután felállt.  Miranda megtámadta, ő pedig csak erőtlenül próbált védekezni ellene---
Louis összerezzen, erősebben markolja Harry pólóját, ahogy az emlékkép eltűnik a fejéből, és levegőért kapkod, ahogy összekuszált elméjébe belehasít a valóság összes képe. Olyan, mintha erősen pofon vágnák.

Ahogy a nő átvonszolta a pincelejárón, miközben Louis azt ordította, hogy kegyetlen gyilkos, erőtlenül rugdosva a nőt, aki csak nevetett rajta, majd halántékon ütötte, ráüvöltött, hogy kussoljon, és a férfi arcába vágta, hogy most megfizet.
Hogy nyalábolta fel a testét, ijesztő csontos ujjaival a férfi hóna alá nyúlva, és rángatta le a lépcsőn, miközben Louis rémült sikolyai egyre erőtlenebbek lettek, mielőtt eszméletét vesztette a drogtól, vagy akármitől, amit a nő belekevert a borába.

Louis reszket Harry karjai között, olyan erősen, ami felébreszti a fiút, aki ijedten néz le rá.
-Louis! – a hangja gyenge és fáradt, de azonnal közelebb vonja magához a férfit. – Louis, minden rendben?  - A kérdésből kihallatszik, mennyire aggódik, mennyire félti.

- Én… emlékszem mindenre – sóhajtja Louis, és elgyötörten megrázza a fejét. – Én ezt nem … nem bírom, Harry! Nem akarok emlékezni rá! – a hangja elfúl, ahogy kitör belőle a sírás.
A fiú lecsúszik, hogy a szemük egy vonalba kerüljön, gyengéden megfogja az állát, és megnyugtató mosollyal néz rá: - Ne félj! Már vége. Többé nem tud ártani nekünk. Hívtuk a zsarukat, útban a kórház felé, úgyhogy jó időre lesittelik.

----De nekünk akkor is vallanunk kell a bíróságon. És mi van… mi van, ha nem hisznek nekünk? --- Harry, én nem veszíthetlek el újra---
A fiú kicsit erősebben fogja az állát, megakadályozva, hogy Louis elfordítsa a fejét. – Nem fogsz elveszíteni, rendben? – a hangja megtörik, ahogy a lelkifurdalás rátör, és ez szíven üti Louist, majd tonnás súlyként nehezedik rá: Harry még mindig nem tudja az igazat.

Louis felkapaszkodik. – Harry! Téged is manipuláltak. Te---

- Igen, tudom. Már emlékszem – mosolyodik el ünnepélyesen a fiú, és a férfi újra zokog, a térdeit a mellkasához öleli, ahogy az egész testét elborítja a remény. Nem is érdekli a tompa fájdalom a hasában.

-Óvatosan! Felszakítod a varratokat!- súgja Harry, és próbálja finoman lenyomni Louis térdeit.

Újabb csend következik, míg a férfi próbálja összeszedni a gondolatait. Nagyokat nyel, mikor ráébred, Miranda csak odaült elé egy székre, és meggyőzte őt arról, hogy a szerelme öngyilkos lett, aztán engedte hogy az agya előállítsa a rémséges emlékeket. 

De hogy tudtad olyan valósághűen magad elé képzelni Gemmát?

A hideg futkos a hátán. Mirandának látnia kellett, mikor viszonya volt az apjukkal, és elmesélte neki, hogy néz ki. Rémisztő és döbbenetes volt szembesülni azzal, hogy az aberrált nő hogyan vette rá Louist, hogy önmagát kínozza. Milyen  aprólékossággal gyártotta az újabb és újabb emlékeket, miközben a tiopentál-nátriumot adagolta nap mint nap, míg Louis elméjében a valóságot teljesen felváltotta az általa leírt világ.

Ahogy ott ül, ebben a transzállapotban, felidézve a borzongató emlékeket, amitől az egész lénye irtózik, eszébe jut valami, ami megnyugtatja. Átfésüli a memóriáját, mindent számba vesz, amire vissza tud emlékezni, de soha nem hallott Mirandától a mezőről. Harry mezejéről.

Azt csak kitalálta…magától. Ez volt az egyetlen vigasz, amivel összetört elméje elő tudott állni. Varázsolt neki valamit, ami megkönnyítette mindazt a gyötrelmet, és kínt, amit Miranda öntött rá. Hisz az egész vízióban, amit a nő táplált az agyába, az egyetlen vigasztaló momentum a mező volt.

Aztán visszaemlékszik, ahogy a nő rárivallt, miközben rágyújtott egy cigarettára, hogy mondja el neki, hogy talált rá. Hogy informálta le Zayn, megadva a nő címét. Ezután felhasználta Louis barátjának karakterét, hogy hihetőbbé tegye a rémálom világát, amit létrehozott.

-Szenvedni fogsz, majd Harry fog szenvedni nélküled. Darabokra fogom szedni a tudatodat, és amíg megpróbálod majd összeszedegetni az életed morzsáit, szépen beleőrülsz. Belebolondulsz, és pontosan olyan agyament fasz leszel, mint a kis szerelmed.  

Louist teljesen felzaklatják az emlékek, így észre sem veszi, mikor sokkos állapotba kerül, és az egész teste hevesen reszketni kezd.

- Louis! Hé, Louis! – szólítja gyorsan Harry, és a férfi felé fordul. Látja ahogy a rémület szinte ráfagy az arcára. – Louis, mi a baj? Mondj valamit! – Feltérdel, megmarkolja a férfi vállait, és megrázza, olyan finoman, ahogy csak tudja.

Louis szája nyitva, a légzése akadozik, és átnéz Harryn, mintha megszállták volna az elméjét.

A pulzusa meglódul, hihetetlen sebességgel száguld, a szívmonitor sípolni kezd. Harryn úrrá lesz a rémület, a torka elszorul, és csak rázza Louis vállait, újra és újra. – Ne tedd ezt velem még egyszer! –kiált rá, és hirtelen minden megszűnik.

Louis ráfókuszál Harry zilált arcára, a reszketése enyhül, a felismerés elterül az arcán, és mélyet lélegzik.

- Ígérd meg, hogy soha többé nem bántasz! –szólal meg hirtelen. Nem mond többet. Harryt megdöbbenti a kérés, és rémülten visszahúzódik.

Nyitja a száját, de semmi nem jön ki rajta. A magától való félelem a torkára forrasztja a szavakat. Hosszúra nyúlik a csend. Louis csak néz rá, kitágult pupillákkal, mereven.

Harry ki akarja mondani, hogy ígéri, hogy soha…de valami visszatartja. Meg akarja tartani az ígéretét, de a múlt árnyai még ott kísértenek.

De aztán újra átgondolja, és a felismerés az egész testét megremegteti, mintha egy hatalmas szikla gördülne le róla, mikor rájön, hogy soha többé nem tudná bántani, akkor sem, ha akarná.

-ÍGÉREM!
~
.
.
.
.
.
.