50.fejezet

az eredeti írónő zenei ajánlása:
https://www.youtube.com/watch?v=sHVdXukC1P4

Valahol, egy kocsma félhomályában, egy férfi a pohara fenekén át néz fel a százévesnek látszó tévére, ami a sarokban áll egy polcon. A kép néha villódzik, és a színek megfakulnak, zizeg az egész képernyő, de ő csak nézi rendületlenül. A távoli, elmosódó hang, a riporternő csacsogása majdhogynem izgatottnak tűnik. Rendkívüli hírek felirat fut a képernyő alján, és villog a felső sarokban. S bár egy kopott bárszéken ül, este tizenegy után, a férfi mégis megemeli a szemöldökét, és pirospozsgás mosollyal húzza fel az ajkait, attól amit hall. Rácsap a mocskos bárpultra, hogy magára vonja a csapos figyelmét.

- Adj egy felest, igyunk egyet erre a Styles gyerekre!
~

Baráti társaság üli körül a dohányzóasztalt, a lábuk keresztbe rakva, takarók a vállukra vetve, és a tévé statikus háttérzaja mellett részegen társasoznak.

Egy nő hátraveti a fejét, göndören kacag, mikor egy másik hang közbevág, szinte döbbenten:

- Srácok! Nem akarjátok hallani az ítéletet ebben az őrült londoni ügyben? – Egy másik azonnal rászól, miközben a szemei a képernyőre tapadnak, hogy gyorsan hangosítsa fel.

A szobára csend telepszik, míg a képen egy nő beszél, arcán csodálkozó kifejezéssel. A felvételen az impozáns kinézetű Központi Bíróság épületének márványlépcsőjét mutatják, ahogy egy magas, szikár alak sétál le rajta. A szemeit felemelve a kamerába néz, mielőtt egyszerű mosolyra húzódnak az ajkai. Nagy léptekkel egy másik, alacsonyabb férfi követi. Mikor utoléri, finoman a derekára teszi a kezét.

- De cuki! – kacag fel egy kéjes női hang, amivel kiérdemel egy taslit a vállára. – Mi van? –kérdezi felháborodva, miközben hitetlenkedve a barátjára néz.

~

Lakásának apró konyhájában, a konyhaszekrénynek dőlve várja, hogy a hús megpiruljon a serpenyőben, a tűzhelyen. Egy kék bögrét emel az ajkaihoz, hogy próbaképpen beleszürcsöljön a teájába, miközben a minitévére néz, ami a pulton áll, a hűtő mellett.
A szemei kitágulnak, és forró könnyek sorakoznak bennük, ahogy felkapja a mobilját a konyhapultról, és villámgyorsan, fejből pötyögi be a számot.  

A hívás kicsörög, majd a jól ismert hang veszi fel: - Gemma? – kérdezi a legjobb barátnője vontatottan.

- Az öcsém! – enged ki egy fojtott sóhajt a nő, a hangja a könnyektől csuklik el, a száját remegő ujjakkal takarja el, miközben a feje előrebukik a rátörő zokogástól.

-Gem! Jól vagy?

Mélyet lélegzik, ismét felnéz a képernyőre, és addig olvassa a nagy piros betűket újra és újra, míg egy félénk mosoly kúszik könnyes arcára. Még elenged egy újabb gyötrelmes sóhajt, és bólint, mintha a barátnője látná őt. A mosolya egyre szélesebb, ahogy még mindig ugyanazt olvassa, míg ezredszer is megbizonyosodik róla.

Harry Stylest felmentették a vádak alól. 

~

„Pukk”

A pezsgős dugó kirobban a sötétzöld üvegből, és habzó buborékok sokasága követi, miközben hangos nevetés harsan fel.

Liam szemöldökét felhúzva vigyorog, ahogy bőségesen megtölti az öt kecses poharat. Zayn a sajátjáért nyúl, miközben le nem veszi a szemét az ügyvédről, aki elvörösödik az intenzív pillantástól.
Louis elegánsan fogja meg a poharat, és a magasba emeli, mielőtt átnéz a fiúra, akinek ajkai beharapva, de még így is halványan játszik rajtuk egy idillikus mosoly. Zöld szemei most először csillognak a reménytelenség, és a kétségbeesés szikrája nélkül. Louis észre sem veszi, hogy bámulja, míg Niall halkan torkot nem köszörül.

Harry mosolya egyre csak szélesedik, és Louis arra gondol, ez a legszebb dolog, amit valaha látott, mert most látja először igazán boldognak a fiút.

Liam feljebb emeli a poharát, hogy Louis is folytassa a mozdulatot, amiben félúton elakadt, és közben jelzi, hogy egy tósztra vár. 

Louis még mindig Harryt nézi. A szemei végigsiklanak rajta, és a tekintete őszinte rajongással telik meg. –Egy tószt –mondja, ahogy Harry viszonozza a pillantását. –Az igazságra!

- Az igazságra – visszhangozzák a többiek, kivéve Harryt, és koccintanak.

- Az igazságra! –mondja Harry is halkan, és bólint, mielőtt a szájához emeli a poharát, és belekortyol a pezsgőbe. 

~

Louis, Harryvel szemben ül, a tágas kerti jakuzziban, amit megtölt a kellemesen meleg víz, és milliónyi habzó buborék. Kortyol a borospohárból, amit a kezében tart, anélkül, hogy levenné a szemét a fiúról, aki épp egy nagy tenyérnyi habot púpoz a fejére.
Louis gyorsan lenyeli a bort, mielőtt kitör belőle a szeretetteljes nevetés, ami visszhangzik a medence falain. –Tudod…- sóhajtja, - én senkit sem szerettem még ennyire.

Harry szélesen vigyorog, az arca baloldalán kirajzolódik a gödröcske. Újabb adag habot vesz a tenyerébe, és az állára tapasztja, mint egy kis szakállat. Louis csak megforgatja a szemeit, mielőtt lefröcsköli a fiút, aki erre hangosan felkacag.

Mikor a habzás megszűnik, és a víz már csendesen simogatja őket, kellemes csend telepszik rájuk, miközben csak nézik egymást szüntelenül. 

Beletelik egy kis időbe, mire egyikük újra megszólal: - Gondolod, hogy apámat magánzárkába rakják? – kérdezi Harry hirtelen. A hangja elgondolkodó, és közben formákat rajzol a habba. 

Louis félrebiccenti a fejét, a szemöldöke felszalad. – Nem tudom, de örülök, hogy megtalálták –mosolyog.- Ő és a nője, soha többé nem jelenhetnek meg az életünkben. – Megrázza a fejét. – De nem akarok többet beszélni az ostoba képtelenségről, ami történt. Most gyere ide, és csókolj meg, habbaba!

Harry semleges arckifejezése azonnal fél oldalas vigyorba fordul, a szemei felcsillannak, és egy pillanat alatt ott terem, majd nedves kezek érkeznek, hogy átfogják Louis nyakát, és közelebb húzza őt.

Néhány szemérmes puszit nyom a férfi állára, mielőtt elidőzik a száján, és hagyja, hogy a fogai végigkarcolják az alsó ajkát. Erősebben tartja a tarkóját, mielőtt picit elhúzódik, épp csak annyira, hogy beszélni tudjon:- Louis?!

A férfi azonnal panaszosan morog alatta, de mosolyogva néz fel rá a szempilláin át, és felhúzza a szemöldökét: - Igen, Harry?

- Hozzám jössz? – kérdezi olyan egyszerűen, ahogy levegőt vesz az ember.

Louis lélegzete elakad, az érzelmei a torkára forrasztják a szavakat, ezért hagyja, hogy a mosolya válaszoljon. A szíve dübörög a mellkasában, ahogy lehunyja a szemét, elnyújtva a pillanatot, mielőtt lassan bólint. – Ez a legnagyobb vágyam!  

A fiú annyira elvigyorodik, mintha a feje kettészakadna, mielőtt egy újabb csókkal szünteti meg a távolságot kettejük között.

~

Korán van. Olyan korán, mikor úgy érzed, te vagy az egyetlen ember az egész világon, aki ébren van. Olyan korán, mikor még minden tüneményes szürkés-rózsaszínben pompázik.

Olyan korán, hogy még a nap sem látja, mit világít meg, csak halvány sugarai színezik át a horizont vonalát, bizonyítékképpen, hogy új napra virrad.

És olyan korán, hogy Louis, ahogy a tengerparton áll, teljesen magányosnak tűnik. Azzal a… letörölhetetlen mosollyal az ajkain. A háborgó tengert nézi, és hallgatja a sirályok távoli visítozását.

Sűrű köd lepi el a strandot, az összetartozás érzését erősítve a férfiban. Nem tudja, mennyi az idő, nem mintha érdekelné. Csak élvezi az élet, a létezés örömét. Még a habzó hullámoktól sem riad vissza, amik a bőrcipőjét nyaldossák. 
Ki tudja mennyi időbe telik, míg egy hatalmas sóhajjal engedi ki a levegőt, és lepillant a kezében lévő nehéz tárgyra. Próbál nem lesüllyedni a sötét mélységbe, ahová a pisztoly látványa húzná magával az emlékei között, csak egyenesen belenéz a csőbe, mielőtt ünnepélyesen elmosolyodik.

Felnéz, a szürke tengert pásztázza, és az ujjait ráfonja a hideg fémre. Egy harsány visítás hasít át felette, ahogy egy magányos sirály lebeg a magasban, és a hangja összekeveredik a hangos kiáltással, ahogy Louis eldobja a fegyvert, olyan messzire, amennyire csak tudja, az összecsapó hullámok közé.
Nézi, ahogy fehér habot vetve eltűnik a vízben, ahol már nem láthatja a mélybe süllyedni.

Pár másodperccel még elnyújtja a pillanatot, azzal a letörölhetetlen mosollyal az arcán, a szeme körül nevetőráncokkal, mielőtt hátat fordít a tengernek, hogy elnézzen arra, ahol az autója parkol, és ami még fontosabb, a kicsikéje áll.

Harry vagy száz méterre van, Louis mégis tökéletesen látja az ajkain játszó mosolyt. Hideg szél rángatja a fiú viharkabátját, és belekap a fürtjeibe, hogy eljátsszon velük. Louis esküszik rá, hogy onnan, a sziklás partról is látja smaragd íriszeit.

A szerelme a feje fölé emeli a kezét, hogy csak egyszerűen odaintegessen a férfinak, akinek a cipőjét már teljesen átáztatta az érkező dagály.

Louis soha nem integetett még vissza boldogabban.
.
.
.
                                                      
                                                                 *** VÉGE ***

Kedves Olvasóink!

Nagyon szépen köszönjük, hogy velünk töltöttétek az elmúlt fél évet, és kitartottatok a történet mellett akkor is, mikor úgy tűnt, kizárt a hepiend.
Kicsit érzelgősre véve a figurát, el kell, hogy mondjam, nagyon nehéz búcsút venni egy ilyen dologtól, ami szinte az életed részévé vált.
Reméljük, találkozunk még...
Hálásan köszönöm a segítséget Samantha Smith-nek, aki a blog indulásakor segített a fordításban.

Dreamy Girlnek pedig örök hála ,amiért egyáltalán rátalált erre a fantasztikus történetre, és létrehozta a blogot.

Aki idáig elkísért, szeretném, ha itt is (ahogy A tanítványban) írna pár sort, hogy végül milyen élményekkel búcsúzik a történettől.
Ez nekem nagyon sokat jelentene.

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani a most induló új blogunkat, amit Silkével indítunk. Senkit ne tévesszen meg a háttér, és a fejléc,
sokféle olvasnivalóval fogunk előrukkolni.
Többek között a Stockholm Syndome-mal, aminek a hangulata picit emlékeztet a Sinisterre...
Valószínűleg pont azért éreztem késztetést, hogy nekifogjak, mert hiányzott volna a darkosabb vonulat az életemből.

http://larrywonderlab.blogspot.hu/2015/01/koszonto.html

Hálásan köszönöm, hogy türelmesek voltatok, és kitartóak.

Szívből jövő öleléssel búcsúzom:

Becca Prior