2014. október 15., szerda

30.fejezet




A csend megtölti a szobát, és Louis látja a szabálytalanul pulzáló artériát Harry nyakán, az arcán pedig a rémült kifejezést.

És hirtelen, az egyetlen dolog amit akar, megcsókolni őt.

Három hosszú lépéssel eltünteti a távolságot kettejük között, a nyaka köré fonja a karjait, az ajkaik szinte összeütköznek.
Harry azonnal ellazul a férfi mellett, akit átölel hosszú karjaival, és olyan közel húz magához, amennyire csak lehetséges.

Az íze szinte csípős a sós a könnyektől, és Louis azon kapja magát, hogy ő is sír, ahogy ajkaik elnyílnak, és a nyelvük összefonódik lassan, kusza érzelmektől átfűtve, vágyakozón, szerelmesen. 

Louis közben lassan rádöbben, milyen végtelenül mélyek már benne ezek az érzések, és rácsodálkozik, hogy volt idő, mikor Harry csak egy volt a páciensei közül a Violet Quatersben. 

Úgy érzi, az univerzum működése most kizökkent a szokásos kerékvágásból.

A csókjuk vad, és szenvedélyes. Louis azon veszi észre magát, hogy szinte eszét veszti, mikor Harry finoman elhúzódik egy picit, bár továbbra is a szájából veszi a levegőt ziháló légzéséhez. Aztán kimondja a szavakat, amikre Louis soha nem számított: 

- Szeretkezz velem! 


A zokogás Louis torkára forr, ahogy felemeli a fejét, aztán lábujjhegyre áll, hogy újra megcsókolja a fiút, ezúttal lassan és puhán.

Az is finom, és lágy, ahogy a szobájába terelgeti, édes csókokkal, és gyengéd érintésekkel.
Harry még mindig annyira sír, miközben az ajkaik összetapadnak, hogy Louisnak újra és újra összetörik a szíve, míg végül úgy érzi, már csak por van a mellkasában.

Az ágyra fekteti a fiút, és a csípőjére ül lovagló ülésben, nedves csókokkal halmozza el a nyakát, értelmetlen semmiségeket suttogva a légvételek között, miközben lassan lesegíti róla a ruháit, aztán már újra csókolja mindenütt. Az álla vonalától kezdve, végig a törzsén, egészen a feltolt csípőcsontjáig, aztán tovább haladva lefelé, a combjai közé.

Harry kétségbeesetten sóhajtozik, a nyögései mélyről törnek fel a torkából. A szemöldökét összehúzza, szemeit szorosan lezárja, mert szokatlan számára, hogy kiszolgáltatott és engedelmes legyen. 

Louis kicsit felemelkedik, és a fiú sápadt, nyúlánk testét tanulmányozza a halvány fényben, ami beszűrődik az ablakon. Nézi a recés szélű sebeket, amiket a borotva hagyott, végig a hasán keresztül, és a combjai felső részén. A szemei megpihennek egy hosszú, érdes hegen, ami a kulcscsontjától a szívén keresztül húzódik, egészen a bordákig.

Óvatosan odanyúl, és gyengéden átrajzolja az ujjaival, mielőtt fölé hajol. Csókokkal fedi be, mert tudja, hogy ez egy durva öngyilkossági kísérlet nyoma. Egy kétségbeesett kísérleté, hogy elmenekülhessen a káoszból, amiből nincs más kiút.

Louis felemelkedik, és ő is megszabadul a ruháitól, aztán ráereszkedik a fiú testére, hogy elveszhessenek a lassú és lágy csókokban. A kezei végigsiklanak a fiú oldalán, hogy aztán felemelkedve lazán beletúrjanak a göndör tincsekbe. 

- Harry! –mondja, ahogy szuszognak, szinte egymás szájából lélegezve, és az ajkaik súrolják egymást. –Szeretlek!

A hangja csendes, egy suttogás, amit áthat a legmélyebb törődés. Úgy súgja, mintha a szavak túl törékenyek lennének ahhoz, hogy hangosan kimondja őket, mert akkor szilánkjaikra hullanának. 

Harry arcán újabb könnyek csordulnak végig, ahogy felemelkedik a párnákról, hogy ismét megcsókolja a férfit.

És aztán Louis elhelyezkedik a fiú combjai között, felkészülve rá, hogy egyetlen behatolással elvegye a szüzességét. Halkan suttogja közben, hogy mennyire szereti, és finoman belé nyomakodik. Szüntelenül simogatja a mellkasát, miközben egyre mélyebbre ér, és elakad a lélegzete, mikor látja, hogy Harry két keze oldalra lendül, hogy megmarkolja a lepedőt, a háta ívbe hajlik, elemelkedve az ágytól, és fájdalmasan felnyög. 

Az arca megrándul a kíntól, ahogy Louis tempója gyorsul, de aztán a vonásai ellágyulnak, ahogy kezdi elragadni a kétoldalú extázis. Az ádámcsutkája liftezik a nyakán, közben nyöszörög. Annyira ártatlan és kiszolgáltatott, és ez sokkal inkább ő, mint a durva, kíméletlen szex.

Louis ráhajol, miközben folyamatosan mozog benne, újabb és újabb csókokat nyomva elnyílt ajkaira. – Szeretlek! – mondja ismét, ezúttal hangosabban. 

Megragadja a fiú combjait, ahogy a forróság kezdi átjárni a testét, a homlokát az övének támasztja, miközben a csípője fáradhatatlanul tör előre, míg Harry nyögései el nem fúlnak, és nyüszíteni kezd. 

Együtt élveznek el, Louis két erőteljes, felfelé irányuló döféssel, és egy reszkető nyögéssel, Harry teste pedig szinte kicsavarodik, a lábujjait is behajlítja, de közben megállás nélkül, csendesen sír. 

Louis ismét ráomlik a fiúra, és addig csókolja őt, míg a szavak össze nem mosódnak a könnyeiktől. A fiú most már zokog, a kezei remegnek, ahogy átfogja a férfi nyakát. 

De Louis fáradhatatlanul ismételgeti, újra és újra, tovább és tovább, amíg biztosan érzi, hogy a szavai most elég hangosak, és pontosan kifejezik mindazt, amit ebben a pillanatban, ennek a fiúnak akar elmondani:


- Szeretlek Harry, nagyon szeretlek!

.

16 megjegyzés:

  1. Óóóó és óóóóó és óóóóó!!! Gyönyörűen megfogalmazott, izgalmas és mélyen erotikus rész lett. Azok a szavak, amelyeket használsz engem kikészítenek ( jó értelemben). Csodálatos élmény volt, és nagyon várom a következő részt! xxxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen? Azok a szavak? Valami más, mint a többieknél? Én nem veszem észre, de ha te mondod, akkor biztosan így is van!!

      Köszönöm a kedvességedet, nagyon jól esik!!
      Már kint is van a kövi, csak el voltam havazva, és elmaradtam a válaszokkal. BOCSIII

      Törlés
  2. Imádom ezt a blogot!:3 ^`^ :D <3

    VálaszTörlés
  3. Válaszok
    1. De aranyos vagy, nagyon, nagyon szépen köszönöm!!!
      Sok puszi: Becca

      Törlés
  4. Te... Atyaságos... Szentséges... Úregyisten...
    Úr. Is. Ten.
    Kell egy kis idő, hogy magamhoz térjek... Legalább annyira, amennyire egy ilyen fejezet után... EZ után a fejezet után magamhoz tudok térni.
    Úristen.

    Biztos vagyok benne, hogy amiért ennyiszer veszem számra az "isten" szót, valaki nagyon megszeretett engem ott fent, mert ilyen... ILYEN részekkel jutalmaz!!! (Nem is beszélve az A tanítvány-ról, ahol szem nem maradt szárazon a 15. fejezet közben... Na nem mintha itt fenyegetné csodás -szarkazmus- barna szemeimet a kiszáradás.)

    Egyszerűen imádom. És... hihetetlen. És fantasztikus, elképesztő, csodálatos. És én annyira annyira annyira akarom a következő fejezetet!!!

    Ölel és a csodás fejezet csodás fordításáért végtelenül imád:
    Silke

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Tündérke!

      A Sinister az örök kedvenc marad, és akkor is lefordítom, ha senkit nem érdekel, és lassan már magamnak kell kommentelnem, hogy ne menjen el a kedvem az egésztől...Akkor is imádom, és a maradék 18 részt így is, úgy is megcsinálom, ha belegebedek, akkor is.

      Imádlak, köszönök mindent!
      <3

      Törlés
  5. En nem tudok mar mit irni. Szerelem szerelem es szerelem

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez így tökéletes komment. Ennél több nem kell. KÖSZÖNÖM!!!

      Törlés
  6. Uristeeen *-* ez de aranyoos lett *.* uristen....Lou vegre kozolte Harry-vel h szeretiiii :33 mar ideje volt....Hazza is dekis edes volt h azt mondta h "szeretkezzunk" *-* vajon mi lesz most.?? :$$ nagyon cuki lett es imadooom....ez az egyik kedvenc reszeeem ^^ vegre Hazza volt a lany szerepeben *--* hamar hozd a kovi reszt. Imadlak nagyooon <3

    Puszi: Dori

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olyan furcsa ez nekem, hogy azt írjátok olyan aranyos rész lett.... én végigbőgtem, akkor is mikor először olvastam, akkor is, mikor fordítottam :)) Úgy látszik, mindenkiből mást vált ki ez a jelenet...

      De az a lényeg, hogy szeretjük, akár így, akár úgy!
      Igen, a szerepcsere az nekem is bejött :P:P

      Puszillak! <3

      Törlés
  7. Hát ez de aranyos rész lett:3 Végre Lou kimondta azt a bizonyos "sz" betűs szót :D
    Kíváncsi vagyok,hogy Harry mikor lesz képes kimondani:))
    Van egy olyan érzésem,hogy nem mostanában :( xDD
    Na de szomorkodásra semmi ok.Egy ilyen fejezet után,hogy is lehetne?:33
    IMÁDOM!<33

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, kimondta, és számomra az a nagy dolog, hogy magának is beismeri. :)))

      Harry már mondta neki, ha jól emlékszem....

      Én majdnem eret vágtam, mikor először olvastam, és minden volt számomra, csak vidám, vagy örömteli nem, de ebből látszik, mennyire különbözőek vagyunk, és miért jó olvasni, ,,, egy film, ahol ugyanazt látod mint a többiek, az vagy tetszik, vagy nem.... ellenben egy könyvet úgy olvasol, ahogy te akarsz, és a benne lévő világot is úgy képzeled el, ahogy te akarod.

      Az olvasás szabaddá tesz...:))

      Puszillak: Becca

      Törlés
  8. A rész alatt folyton gombóc volt a torkomban, ami furcsa érzés volt a számomra ugyanis ennél a történetnél megszoktam már, hogy inkább az izgalom kerít hatalmába. Nem szeretnék regényt írni /nem is tudnék/ azt viszont el kell, hogy mondjam, hogy ez idáig ez a rész volt a legjobb. És véletlenül sem azért, mert Louis szint valt (Harry nyílván hangos kimondás nélkül is tudta). Hanem, mert most először nem volt vadság... Harry igazán megmutatta a valódi énét.

    A történet során először nem várom a folytatást!!!
    Jelen pillanatban képtelen lennék elfogadni, hogy bárki szétakarja őket választani itt a sztoriban vagy a valóéletben!

    (...)

    KÖSZÖNÖM, a fordítást.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, én is ugyanezt éreztem anno.... Gombóc a torkomban, könnyek az arcomon, és megmagyarázhatatlan félelem....

      Hamarosan kiderül, nekünk volt-e igazunk, vagy azoknak, akik csak szimplán örültek a gyengéd szeretkezésnek....

      Igazán nincs mit köszönnöd, én vagyok hálás, amiért írtál!!!

      Puszillak: Becca

      Törlés