35.fejezet

Pontban ötkor ér haza. A szíve a torkában dobog, ahogy kihúzza a kulcsot a gyújtásból, és leállítja az autót. Az eső ütemesen kopog a kocsi tetején, de bent néma csend honol.

Aztán egy mély lélegzetvétel után Louis kilöki az ajtót, és egyenesen belelép egy pocsolyába. Épp lefelé sétál a lakásához, és már majdnem a bejárathoz ér, mikor halálra váltan megtorpan egy hirtelen zajtól.

Először nem tudja mi az, de annyit biztosan, hogy éles és váratlan hang, és a csendben, ami követi, a fülében visszhangzik tovább.

Aztán megtántorodik.

A rémület sikolya szakad ki belőle, és már rohan. Az ajtót is majdnem betöri.
- HARRY!- üvölti. Kiáltása betölti a lakást. Átázott cipői tocsognak a padlón, ahogy átrohan a nappalin a folyosó felé.
Harry ajtaja zárva van.

- HARRY! – ordítja, és elöntik a könnyek. Nem veszi észre a levélkét, csak amikor megpróbálja lenyomni a kilincset, de a kulcs rá van fordítva.

„ Nem tudok így élni tovább.”

-HARRY, KÉRLEK! – suttogja reszkető hangon, miközben már rázza a zokogás, és a vállával megtaszítja az ajtót egyszer, kétszer, háromszor, mielőtt egy reccsenéssel beszakad, és kitárul előtte.

Beesik a szobába.

Aztán térdre rogy, a tenyerét a szájára szorítja. Csak végtelen sikolyok, és üvöltések törik meg hisztérikus zokogását.
Szinte nem is lát, ömlő könnyei elfátyolozzák a szemeit.

A puskapor szaga ellepi az orrát.

És Harry, ó, Harry…

Louis csak vért lát. A hátsó falon és a plafonon is. A fiú, az ő kicsikéje, az ágy támlájára omolva fekszik. A feje előrebukik, a szemei békésen lehunyva. A kezében Louis kis pisztolya.

- Harry ne..NEEE…Kincsem! Édesem, ne! – zokogja, és az ágy széléig térden csúszik. Egész testében remeg.

„Ha egy perccel korábban érkezel, ez nem történt volna meg!”

Ismét felsikolt, szívszorító zokogása betölti az egész szobát, ahogy megint eltakarja a száját. Úgy érzi, mintha egy tátongó lyuk nyílt volna a mellkasán, és nem csak a szívét, de a lelkét is elnyelte volna.

Átmászik az ágyon, és ahogy karjaiba veszi az ernyedt fiút, a vére azonnal beborítja.
– Kicsikém!... Ó, Harry!... Miért?... Harry, mondd miért?? – ismételgeti zavarosan, arcát a fiú véráztatta hajába fúrva.

Ringatja magát, szerelmével a karjai közt, és fuldokló zokogás rázza, miközben darabokra szakad a szíve. A fiú kihűlt testébe markol, nedves csókokkal halmozva el a homlokát.

-Kérlek ne…kérlek! … Ez nem történhet meg!- üvölti, és a feje egy átkozódó kiáltással a mellkasára hull. Csak ringatja magát, arcát a fiú vállára hajtva.
- Hogyan élhetnék nélküled?...Itt hagytál… ITT HAGYTÁL!...Gyere vissza hozzám! – a hangja rekedt, a szavak összemosódnak a felfoghatatlan veszteségtől, egy halálra vágyó férfi szájából.

Az egész teste reszket, és lassan alámerül az emésztő fájdalomba. Az orra folyik, az ajkai szétharapva, könny áztatta szemeit összeszorítja.

Visszagondol az utolsó éjszakájukra, a tiszta szerelemre, amit végre megvallott, és amit Harry teljes szívével viszonzott.

A fiú így köszönt el tőle. Ez volt a végső búcsú.

Louis olyan keményen zokog, hogy a nyomás, ami a szemeire nehezedik, szinte már elviselhetetlen. Felemeli a fejét, hogy a fiú már örökre békés arcára nézzen.

A szempillái elterülnek az arcán, valaha rózsaszín ajkai elkékültek, és kócos tincseit lassan átitatja a koponyája hátuljából szivárgó vér.

Eladná a lelkét, olyan kegyetlenül vágyik rá, hogy visszatekerhesse az időt ma reggelig, mikor édesen szuszogva aludt az ágyában.

- Megmenthettelek volna…Ó, kicsikém! Ne,ne,ne!!! Harry, az egész egy átverés volt! Gyere vissza hozzám! Ó, Istenem, MIÉRT??? - Aztán gondolkodás nélkül kiveszi a fiú élettelen kezéből a fegyvert; a fegyvert, amit soha nem használt, teljesen meg is feledkezett róla. Egy pillanatig sem hezitál, mielőtt a szájába veszi a csövet.

Még egy rémisztő sikoly, és szorosan lezárja a szemeit. – Nem hagyhatsz így el!

Meghúzza a ravaszt, de csak üres kattanás hallatszik.

Nincs több töltény a tárban.

Újra, és újra próbálkozik, de minden alkalommal csak a reménytelen kattanás. Egyre jobban zokog, elhajítja a pisztolyt a szoba sarkába, és belekapaszkodik Harry kihűlt testébe.

Lassan támad fel benne a harag, és a vele érkező, mindent elemésztő undor. A reszketés, és a hisztérikus zokogás ami követi, az előzőnél is rosszabb.

A saját apja tette ezt vele.

- Meg fognak fizetni, Harry! Ha addig élek is, megbűnhődnek azért, amit tettek veled. Mindenért!

A zokogása lassan fájdalmas, szívszorító zihálásba fordul. Hintázik a sarkain, előre, hátra.
Csókokkal borítja a fiú hideg arcát, de ezúttal viszonzatlanul.


.