33.fejezet

Halloween meglepik itt:

Dreamy:
http://oneshots-larrystylinson.blogspot.hu/2014/10/halloween-night-18.html#comment-form
Becca:
http://larrystylinsontanitvany.blogspot.hu/p/just-kinda-happened_30.html


33.fejezet


Harminc perbe telik elautózni Mirandához, majd amikor odaér a drága házhoz, szakadni kezd az eső. A felhőzet olyan sűrű és sötét, hogy szinte esti szürkületté változtatja a délelőtti fényeket.

Louis tüstént el is bizonytalanodik, egyáltalán kiszálljon-e az autóból, és ismét fontolóra veszi, hogy egyszerűen hazamegy Harryhez.

De elég egy elidőző pillantás a papírlapra, ami az anyósülésen hever és megerősíti, hogy jó helyen jár, Louis már száll is ki a kocsijából, bele a zuhogó esőbe, majd felszalad a lépcsőn a bejáratig. Az esőcseppek egyenesen átvágnak a ruháján, amitől a csontjáig átfagy, és a fogai vacogni kezdenek.

Megnyomja a csengőt, mielőtt meggondolhatná magát, aztán csak áll és vár.

A várakozás hosszabb, mint amire számított, de nemsoká hallja, ahogy a kulcs elfordul a zárban, és az ajtó kivágódik, hogy felfedje Miranda alakját, akin egy elegáns kosztüm feszül. Sápadt arcát eltorzítja a sokk, majd önelégült mosolyra húzza a száját.

Louis már annak is örül, hogy egyáltalán otthon találta.

- Dr. Tomlinson, micsoda… meglepetés – mondja a nő fölényesen, egy félmosollyal az ajkán. –Mi szél hozta… a házamba? Új hírek a helyemről a Violet Quatersben? – Felnevet, egy éles, arrogáns felhanggal.

Louis nem tetteti magát, egyenes és kimért: - Lenne még pár kérdésem Harryvel kapcsolatban.

A nő azonnal összehúzza a szemöldökét. – De már mindent elmondtam önnek, amit lehetett.

Louis arcán a fanyar mosoly, gúnyt és undort jelez. – Nos, akkor mondja el még egyszer, mert vannak részletek, amiket elfelejtettem.

A nő álla megfeszül, a szemöldökét felhúzza, és ellép az ajtóból, hogy Louis bemehessen mellette.
– Nos, akkor fáradjon beljebb, kérem! – Miranda elvigyorodik, míg az ég egy gúnyos mennydörgéssel szinte kettészakad. Louis összerándul, ahogy az előszobába lép.

A citrus-barack parfüm szaga ugyanolyan átható és erőszakos, mint ahogy Louis emlékszik rá, még a hetekkel ezelőtti találkozóról. Nem próbálja leplezni, mennyire zavarja, így felhúzza az orrát, amíg arra vár, hogy levezessék egy folyosón át az impozáns nappaliba, ahol fekete drapériák, és egy tizenkét személyes kanapé fogadja.

- Bort? – kérdezi alattomos mosollyal Miranda, miközben átvág a szobán a borhűtőhöz, ami a szoba másik sarkában áll. Louis leül a sötétbarna kanapé szélére, és felsóhajt. Nem bízik feltétlenül a nőben, de végül szórakozottan bólint neki, ő pedig kitölt két nagy pohárral a mélyvörös italból.

Kecsesen nyújtja át az egyiket Louisnak, mielőtt helyet foglal vele szemben a dohányzóasztalon, sokkal bensőségesebb pozitúrában, mint ahogy a férfi szeretné, majd belekortyol a fanyar borba, arcán gonosz vigyorral.

- Mit szeretne tudni, Louis? – a hangja mély, és egy bizonyos fokig csábító, de a felnőtt férfi erre már nyilvánvalóan immunis.

Louis még hallgat egy pár másodpercig, és a poharába bámul, aztán körülnéz a szobában, amit abban a pillanatban bevilágít a hatalmas mennydörgést megelőző villám. Ennyit a jó időről.

- Tehát sohasem dohányzott? Soha? – kezd bele Louis, a pillantása a nőre vándorol, aki most kissé zavartnak tűnik.

- Azt hittem, hogy Harry miatt jött – mosolyog a poharába, és beleszimatol. – De így igaz, soha egy slukkot sem.

Louis hümmög, közben az ujjaival a combján dobol, és az orrát ráncolja. – Mert Harry nem ezt mondta nekem. – Szünetet tart, belekortyol a borba, és közben Miranda arcát fürkészi, akinek megfeszülnek a nyakán az izmok. – Azt mondta, hogy maga kikötözte őt, és végig dohányzott a „terápiás kezelések” alatt. - A hangján olyan mély undor érződik, ami még saját magát is meglepi.

Miranda elnéz mellette, és újabb mosolyt erőltet az arcára, de jól látszik, hogy leplezni próbálja a mélyben forrongó indulatait. Aztán kifújja a levegőt, és megrázza a fejét egy kegyetlen nevetéssel.
– És maga hisz neki? – A hangja kételkedő, mintha ez lenne a leghihetetlenebb dolog, amit valaha hallott.

Louis értetlenül bámul rá. – Igen, valójában én hiszek neki!

A nő szinte felrobban, az arcán egy üres mosoly, és a szemében megcsillan valami sokkal veszélyesebb, mint amit bárki feltételezne róla.

Louis egész testében megfeszül, mikor rádöbben, hogy beletenyerelt valami nagyszabású dologba.

A nő most szinte átalakul. Sötét árnyékok húzódnak a szemei alatt, a fogai természetellenesen fehérek, és a szemei mintha sötét sírgödrök lennének. A haja fakó, élettelen, és Louis úgy érzi egy hullára bámul.

De aztán Miranda ruganyosan megmozdul, a vállai rázkódni kezdenek a velőtrázó nevetéstől, ami a férfi csontjáig hatol.  A nő hunyorog, aztán újra magával ragadja a nevetés, annyira, hogy le kell tennie a poharát az asztalra. Mély levegőt vesz, amit egy nagy sóhajjal enged ki magából, mintha egy remek viccen nevetett volna mostanáig.

Előrehajol, egészen közel Louis arcához.  A szaga olyan elviselhetetlen, hogy a férfinak minden önuralmára szüksége van, hogy ne húzódjon el előle, de keményen állja a pillantását.

- Azt hiszem, nincs értelme tovább hazudozni. – mondja a nő, majd még egyszer idegesítően felnevet, és hátradől.
- Úgysem forgathatják vissza az idő kerekét. Hiába áll rendelkezésére minden bizonyíték, hogy nem Harry ölte meg azokat az embereket, az ítélet már jogerős. Nem mentetheti fel őt, és nem juttathat engem börtönbe.

Louis visszatartja a lélegzetét, míg úgy nem érzi, hogy a tüdeje felrobban a mellkasában. Nem válaszol.

A nő felhúzza az orrát egy kényszeredett vicsorral, mintha idegesítené, hogy a férfi hallgat.

- Nos, legyen… Elmondok mindent.


.