24.fejezet

Egy hosszú, és rémisztő pillanatig azt hitte megölte a fiút, és a szíve a torkában dobogott. De mikor kitapintotta, érezte erőtlen pulzusát - Csak eszméletlen – és valószínűleg az lesz még egy ideig.

Louis gondolatban vállon veregette magát a gyors reakcióért, és azért, hogy tervét ilyen remekül véghezvitte, mert annak ellenére, hogy Harry cingár, mint egy babkaró, attól még nehéz, mint a kő.
Beráncigálta a hálószobába, dünnyögött ahogy felszenvedte a tehetetlen testet az ágyra, aztán egy párnára fektette a fejét, és homlokon csókolta.

Eldöntötte, hogy a legcélravezetőbb a szobájába zárni Harryt, és mikor megtette, egy nagy sóhajjal egyenesedett ki, lehunyta a szemeit és a tarkóját masszírozta, ami szinte lüktetett.

Csak állt ott egy darabig, nem gondolva semmi konkrét dologra, élvezve a pillanatnyi békét.

És pont a „nem gondolva semmi konkrét dologra” közben merült fel benne Miranda Smith neve.

A szemei kipattantak aztán besietett a nappaliba és leült a kanapéra. Gyorsan bekapcsolta a laptopot, és megnyitotta a böngészőt, aztán kísérletképpen beírta: Miranda Smith, London, pszichiáter, - aztán visszatartotta a lélegzetét.
Nem volt biztos abban, hogy mit fog találni, de abban már szinte biztos volt, hogy a harmadik link, amit kiadott a gép, telitalálat. Ráklikkelt, és nézte a betöltődő oldalt. Ami ott fogadta, valahogy túllőtt a célon, az automata lejátszóból szóló Enya zenével és a sötétbarna háttérrel.
A bal feslő sarokban lévő képről sejtette, hogy az maga Miranda. Louis nem tagadta, hogy valóban gyönyörű, világosszőke hajkoronájával, ami eleve színtelen bőrének földöntúli árnyalatot kölcsönöz. Arcán cinikus mosoly, és sötétbarna szemek, amik a nehéz szemhéjakkal felsőbbrendűséget sugároznak.

A képtől elbátortalanodva ráklikkelt az életrajzára, és lassan olvasta át, mintha azzal, hogy sietve futja át, lemaradna valami lényegesről.

Az egész oldal elhasznált közhelyekkel volt tele, hogy micsoda hihetetlen a munkássága, amivel mentális stabilitás eléréséhez segíti a pácienseit, és arról, hogy a módszere a legcsaládcentrikusabb Londonban. Már 14 éve praktizál.

Olyan hivatalosnak nézett ki az egész, hogy Louis elgondolkodott azon, amit Harry előző éjjel, önkívületben zokogva mesélt neki, és máris kétségek merültek fel benne.
Újra a fotóra nézett, ami alatt ott voltak az elérhetőségek. Mély levegőt vett, újraolvasta, amíg meg nem bizonyosodott róla, hogy nagyon is jól ismeri azt a címet.

A nő irodája abban az épületben volt, ahol Louis a gyakornoki idejét töltötte, hat évvel azelőtt.

Idegesség kúszott fel a gerincén, ahogy felnézett az órára. Látta, hogy még csak nyolc óra van.

Engedett az egyszerű késztetésnek, lecsukta a laptopot és felállt, kisietett az előszobába, ahol belebújt a kabátjába, és felvette a csizmáját.

Tudta, hogy Harryt egyedül hagyni ebben az állapotban nem a legjobb terv, de el kellett mennie, amíg volt rá lehetősége.

Így hát nem volt kérdés, hogy merre induljon, mikor kilépett a ropogós jégre.

Nem kellett sokat gondolkoznia, hogy jut el Miranda rendelőjébe, mivel naponta járta be az utat, egy teljes éven át.

Mikor leparkolt a hatalmas tömb háta mögött, fájdalmas nosztalgia vágta gyomorszájon, emlékeztetve az ott eltöltött időkre.
Igazából ez nem nosztalgia volt, csak apró, kellemetlen emlékek tárháza, a kora reggeli rohanásokról, mikor a főnökének kávéért szaladt, és az elgyötört páciensek bevillanó arcai, akik az ajtóban köszöntötték nap mint nap.

Az épület négy részre különült, különböző intézmények bérelték őket, különböző egészségügyi szolgáltatásokat kínálva. Itt minden elérhető, a pszichológiai terápiától egészen a klinikai pszichiáterek gyógyszeres kezeléseiig.

Ahogy besétált a hatalmas üvegajtón, és elé tárult az ízléstelen zöld tapéta, és a dohos, szürke szőnyegpadló, szinte letaglózták az emlékek.

Egy nő ült a pult mögött, és unottan a telefonját böködte, míg Louis meg nem köszörülte a torkát.

A lány felnézett, elvörösödött, fénytelen haját a füle mögé gyűrte, és megkérdezte:

-Elnézést! – behúzta a nyakát - Segíthetek?
Louis odasétált a pulthoz, és az alkarjaira támaszkodott. Sóhajtott, és ellenszenvvel nézett körül a helyiségben.
- Beszélhetnék Dr. Smithszel? – a lány udvariasan bólintott.

- Úgy érti, Dr. Sutherlanddel?- mosolygott félénken. – A múlt hónapban ment férjhez, csak még nem frissíttettük le a weboldalt.

- Értem, akkor Dr. Sutherland. Beszélhetnék vele? – nem rejtette el a türelmetlenségét a hangjából.

A recepciós tartózkodóan mosolygott rá. – Páciens van nála. Foglalt időpontot?

Louis a szemeit forgatta. Az időpontfoglalás egy rémálom. - Ő ugyan nem volt érintett a kérdésben, mivel kórházban dolgozott. Az ő betegei előre elkészített beosztás szerint érkeztek, vagy amikor épp szükség volt rá, hogy foglalkozzon velük.
- Nem, de elég fontos lenne.

Egy fagyos mosoly volt a válasz:- Nos, tudok időpontot adni a jövő hétre… – mondta a recepciós, de félbeszakadt a mondandója, ahogy nyílt a hallba vezető ajtó. Egy magas, beesett vállú férfi jött ki rajta, akit nem más követett, mint maga Miranda Smith.

Hangosan sorolta az instrukciókat, amire a férfi nyilvánvalóan egyáltalán nem figyelt. A fejét lehajtotta, szemei alatt hatalmas táskák duzzadtak, egy izom ugrált az állkapcsán, nyugtalanságról tanúskodva.

Miranda hangja mély volt, katonás, és valamilyen okból roppant idegesítő. - mint annak a tanárodnak, aki gyerekkorodban mindig fegyelmezett, és úgy nőttél fel, hogyha csak meghallottad, kirázott a hideg.

Louis erőteljes ellenszenvet érzett iránta, pláne mikor a nő sötét szemei felé fordultak, és egy elviselhetetlenül hamis mosoly ült ki az arcára. - Jó reggelt! Ön Jake Urban?

Louis összehúzta a szemöldökeit. – Ó, dehogy! – köszörülte meg a torkát. – Dr. Tomlinson vagyok a Violet Quartersből, és örülnék, ha tudna rám áldozni egy percet.

A Violet Quarters említésére Miranda egyik szemöldöke azonnal felhúzódott az érdeklődés jeleként, és a recepciósra nézett. - Jake megérkezett már? – kérdezte hidegen.

A lány lenézett az előjegyzési naptárra, aztán nemet intett a fejével.
- Nem, asszonyom. Tízre van beírva.

Miranda kimérten mosolygott, mielőtt sarkon fordult.
- Akkor jöjjön Dr. Tomlinson! Hallgatom.