21.fejezet

Louis a hátát az ajtónak vetette, mikor végre hazaértek, mintha így akarná kint tartani a szörnyeket. Összenéztek. Harry arcán kimerültség látszott, Louis sápadt arca olyan fehér volt, mint a fal.

- Jól vagy Lou? – nevetett szárazon Harry, a férfi pedig erőtlenül nézett vissza rá. Még mindig remegett.

- Mit gondolsz? – Vágta rá, és besietett a konyhába egy üveg borért. Komolyan szüksége volt egy kis alkoholra. Töltött magának egy pohárral, a kezébe vette, és egy hatalmasat kortyolt belőle, amitől könnybe lábadtak a szemei.

Harry szemben állt vele, és üveges tekintettel méregette. Lenéző mosollyal az ajkán közölte: - A pia nem fog segíteni, hidd el! – és bár megpróbált a szokásos arrogáns hangján beszélni, Louis érzékelte, mennyire zavarja a fiút az alkohol látványa.

Ettől az agyába villant egy ötlet. Egy borzalmas, hátborzongató ötlet, amit kevés pszichiáter és terapeuta mert csak kipróbálni eddig, de Louis érezte, csak ez hozhatja meg az áttörést.

Annak ellenére, hogy még nem találták meg a holttesteket, Harry egészen biztos volt benne, hogy a régi ház mögé rejtette őket. Louis érezte a zsigereiben, hogy sokkal több van elraktározva a fiú hihetetlenül intelligens agyában, mint amit eddig a felszínre hoztak.

A jótékony bátorság, amit a vérében keringő alkohol kölcsönzött neki, cselekvésre sarkallta. Lerakta a poharat a pultra, és elsétált a fiú mellett, egyenesen be a saját szobájába. Kirántotta a zoknis fiókot, és alátúrt a bedobált ruháknak, amíg meg nem találta a másik doboz cigarettát, ami elkerülte Harry figyelmét, mikor kutatott. Megfogta, és visszament a nappaliba. A fiú átható kíváncsisággal nézett rá, és mikor meglátta, mit tart a kezében, a szemöldöke ráncba szaladt, és sötét arckifejezés öntötte el a vonásait.

Louis visszagondolt a reggelre – a rátörő emlékektől majdnem atomjaira hullott szét – ez a nap annyira hihetetlenül hosszú volt. Ma reggel, mikor Harry megérezte rajta a füstöt, hatalmas érzelmi kitörésen esett át, ami még tőle is szokatlan volt.

Ezek az apróságok segíthetnek előhozni a mélyen elásott emlékeket.

-Harry! – szólt Louis halkan, de eléggé határozott tónusban. – Gyere ide!
A fiú sötéten felnevetett:
– Mi a szart akarsz velem csinálni?

Louis összerezzent. – Gyere ide! – próbálta magát bátrabbnak mutatni, de érezte, ahogy a szíve meglódul. Harry megforgatta a szemeit, de végül engedelmeskedett, és odaballagott a férfihoz.

Louis tele volt kérdésekkel és félelmekkel, de bevezette a szobájába, és egy székhez kötözte a fiút.
Harry vonaglott előtte, ijesztően hörgött, és a csuklót csavargatta a kötelek alatt. Gyilkos tekintettel nézett fel a férfira, aki becsukta az ajtót, és elgyötörten nézett vissza rá. Kínzó bűntudat kúszott az ereibe, ahogy helyet foglalt a szemben álló széken.

- Baszódj meg! – köpte Harry. Az összes izma megfeszült, tekintetéből sütött az undor.
Louis nyelt egy hatalmasat.

- Harry! Kérlek higgadj le! – valahonnan elővarázsolta azt a hangját, amit pszichiáterként használt. De a fiú nem nyugodott le, csak nagyot sóhajtott, nyögött egyet, a talpaival idegesen dobolt a padlón.

- Harry! – halkan, figyelmeztetően beszélt hozzá. – Le kell nyugodnod! – felállt a székéből, hozzá lépett, rátámaszkodott Harry székének karfájára, és lehajolt. Az ajkait a fiú homlokára nyomta, és gyengéd csókot lehelt rá, majd lassan végigcsókolta a halántékán keresztül, le az arcán, az álláig, majd a füle mögé is eljutott. – Ssss!

Harry végre ellazult, lehunyta a szemeit, és kiengedett egy hosszú, beletörődő sóhajt.
- Lélegezz! Szívd be!... Fújd ki! – ismételgette Louis halkan és megnyugtatóan. Végigsimított a fiú arcélén, mielőtt hátralépett, és lassan leereszkedett a székébe.Pár percig csak csendben ültek. Louis hallgatta Harry lassuló légzését. A fiú teljesen ellazult, a szemeit becsukta, és kis híján elaludt, mikor Louis kivett egy szál cigarettát a dobozból.

Lazán az ajkai közé vette, és rágyújtott. Az öngyújtó jellegzetes kattanása elég volt ahhoz, hogy Harry figyelmét felkeltse. Louis lassan és mélyen letüdőzte, mielőtt élvezetesen kifújta a füstöt.

Ha Harry nem lett volna olyan nyugodt, amilyen most volt, akkor hirtelen haragjában biztosan széttépte volna a köteleket, de így csak kitágult szemekkel bámulta a füstöt, ami a férfi arca előtt tekergőzött. A fiú hangos, szemrehányó nyöszörgést hallatott.

Louis figyelmen kívül hagyta a szánalmas hangokat, amiket Harry kiadott, és azt is, hogy a fiú úgy nézett ki, mint aki mindjárt elsírja magát.
Egy ideg rángott az állkapcsán, az ajkai remegtek, ahogy mélyen belélegzett az orrán át.
Louis csak nézte, aztán előrehajolt a combjára támaszkodva, és a fogai között forgatta a cigarettát. A hamut nemtörődöm módon a szék lábára pöckölte.

Megköszörülte a torkát, és az orrát ráncolta. Nem volt hozzászokva a dologhoz, egyébként csak naponta egy szálat szívott.
A füst most szürkén gomolygott a szobában, lassan kanyarogva, bonyolult mintákat rajzolva.

Louis kihúzta magát. – Szóval Harry! – sóhajtotta – Mondd el nekem, miért gyűlölöd ennyire a cigarettafüstöt! – a hangja nem ingadozott, egyszerű volt, érdeklődő, ahogy megfogalmazta a kérdést.

Harry szemöldöke csak egy ránc volt, szórakozottan rángatta a köteleket a csuklóin, és összeszorította az állkapcsát. Louis türelmesen várt, fogva tartva a pillantását, de mikor egyértelmű lett, hogy Harry nem szándékozik elmondani a dolgot, vagy nem emlékszik rá, akkor lehajolt és egy újabb szálat vett elő a dobozból, majd meggyújtotta.

Látszott, hogy a fiúnak ez még nagyobb kínt okozott, intenzíven hánykolódott, a teste szinte kifeszült.
Louis előrehajolt, és egyenesen felé fújta a füstöt. Harry köhögni kezdett, a szemhéja leereszkedett, de nem csak a füst miatt. Louis érezte, hogy van valami más ok is, de egyelőre nem jött rá, hogy mi az.

- Oltsd már el, a kurva életbe! –ordította pokoli hangon Harry. Az ujjai belevájtak a karfába, amihez oda volt kötözve. Az inak feszültek a nyakán, és a hátán az izzadság kezdett átütni a pólóján.

Louis erről sem vett tudomást.
- Ezt volt a nyerő páros Harry? Bagóztál és ittál, miután megöltél valakit?
- Nem! – sziszegte Harry összeszorított fogain keresztül. Kezdte elveszteni az önuralmát, a vonásai eltorzultak, és egész testében reszketett.

- Akkor mi volt ez? – kérdezte Louis más hangnemben, mint amiben eddig beszélt. Ez inkább provokálta az olyan embereket, mint Harry.

A fiú felnézett rá, ahogy a férfi felállt a székéből, és odalépett hozzá. Harry légzése akadozott, a mellkasa szabálytalanul emelkedett és süllyedt. Louis volt olyan bátor, hogy lehajolt, így a szemük egy vonalba került. Mélyet szívott a cigiből, aztán a füstöt közvetlenül a fiú arcába fújta.

Harry hátrahajolt, amennyire csak tudott, szitkozódva, és kétségbeesetten rázta a fejét.

Louis egyrészről rosszul érezte magát azért amit csinált, de másrészről pont ellenkezőleg. Harry megjáratta vele a pokol összes bugyrát – és az isten szerelmére, hisz ő most is csak segít azzal amit tesz!