26.fejezet

Sziasztok!

Azért írok, mert Becca eléggé el lesz havazva ebben a pár napban, ezért a kövi résszel kicsit csúszni fogunk! Köszönjük a megértéseteket!
Addig is nézzetek be a blogjainka, olvassátok és ha tetszik, komizzatok, mert egy írónak, nagyon, de nagyon sokat jelent, egy-egy kedves szó! :)
Becca blogjai:
More Than Friends
A tanítvány
Blogjaim:
Love and Pain
One Shots- Larry Stylinson


Louis úgy érezte, ez már sok neki. Olyan volt, mintha egy hatalmas szakadék szélén állna. Sejtette, hogy az élete gyökeres fordulatot vesz, még nagyobb lesz a változás, mint amit eddig átélt, és amíg hazafelé vezetett Mirandától, rájött, hogy a folyamat visszafordíthatatlan.
Ami elsőre csak egy megállapítás volt, sokkba fordult, míg pánikká nőtte ki magát, ezért le kellett húzódnia az útról, nehogy megcsússzon a latyakon. Senki más nem járt arra – lévén ez egy régi út, amit már alig használt valaki – így a kormányra hajtotta a fejét, és sírni kezdett.

Beleremegett a felismerésbe, mennyire kiszolgáltatott lett érzelmileg, milyen érzékeny, mióta Harry belépett az életébe, és milyen gyakran ragadja el a sírás. Rászorította a tenyerét könnyes szemeire, ezzel próbálva megszüntetni a szúró, égető fájdalmat.

Hátradőlt az ülésében, és mélyet sóhajtott. Kibámult a szélfútta útra, ami elnyúlt előtte, és csúszós volt a hólepte sártól. Kopár volt és sivár, inkább lehangoló, de ahogy Louis hosszasan nézte, lenyugtatta az idegeit. Még egy mély lélegzetet vett, aztán beindította a motort, visszakormányozta az autót az útra, és megpróbálta elpislogni a könnyeit.

----

Vacogó fogakkal lökte be a bejárati ajtót, mert a hó lassan havas esőre váltott át, és úgy csipkedte a bőrét, mintha apró tűkkel szurkálnák, amik a csontjáig hatolnak.

Kibújt a csizmájából és lerázta a válláról a kabátot, anélkül, hogy bármit is észrevett volna. Aztán meghallotta. Egy kétségbeesett, dühös dörömbölés szűrődött ki valahonnan a lakásból.

Tanácstalanul állt még egy pillanatig, mielőtt beugrott neki: úgy ment el, hogy Harryt bezárva hagyta a szobájában. Bűntudatosan nyelt egyet, és töprengve sétált el a fiú szobájáig. Mikor odaért, az ajtó egy nagy döndüléssel megremegett a tokjában.

Louis meglepődött, hogy Harry nem törte ki az ajtót. Lelkiismeret furdalással forgatta el a kulcsot a zárban, de még mielőtt ő maga kinyithatta volna, kivágódott az ajtó, és kiviharzott rajta egy rendkívül ideges, és csalódott fiú.

Ebből az okból kifolyólag Louis ismét felkenődött a falra. Harry forró leheletét az arcán érezte, aztán lefelé, végig a nyakán. – Hol voltál? – kérdezte a fiú keserűen.

Louis vergődött a kezei között, de nem volt kedve a szokásos cirkuszhoz. – Higgadj le! – nem akarta elnyomni az undok mellékzöngét, ami kihallatszott a megjegyzésből, mert ő is teljesen ki volt akadva.

Harry ellazította a bicepszét, így kevésbé szorította a falhoz. Hátrahajolt, hogy lássa a férfi arcát, és a szemébe nézhessen. A sajátját résnyire szűkítette, a szemöldökét összeráncolta.
- Jól vagy? - kérdezte suttogva.

Egyértelmű volt, hogy az emlékezetkiesése elmúlt mire magához tért, és ez megnyugtatta Louist. Csupán attól, hogy egy másodpercre úgy tűnt, a fiú törődik vele, a férfi teste elernyedt a kezei között. És abban a pillanatban, mikor Harry érzékelte a változást, azonnal megszelídült.

Újra nekinyomta Louist a falnak, mielőtt az válaszolhatott volna az előző kérdésre, de a mozdulat korántsem volt olyan erőszakos, mint egy héttel azelőtt lett volna. Egy apró csókot lehelt az álla alá, egy másikat a füle mögé, és végül rátapadt az ajkaira. Mire odaért, Louis olyan türelmetlen és mohó lett, hogy azonnal szétnyitotta az ajkait, majd készségesen belemerült a mély, és hihetetlenül forró csókba.

Harry egyáltalán nem volt hozzászokva, hogy Louis olyan, mint egy kezes bárány, de feltett szándéka volt, hogy maximálisan kihasználja engedékenységét, ezért nagy kezeivel végigsimított a férfi karjain lefelé, majd felfelé az oldalán.

Nem vesztegette az időt azzal, hogy a nappaliba cipelje, csak ravaszul elvigyorodott. Megállt egy pillanatra és körbepásztázta a szobát. Louis majdnem felnevetett, ahogy nézte, hogy a fiú épp kiválasztja a helyet, ahol ájulásig fogja kefélni.


Hazudott volna, ha azt mondja nem lepte meg, mikor Harry felkapta és a dohányzóasztalhoz cipelte, aztán egy mozdulattal lesöpörte róla az újságokat.

- Mássz fel! – parancsolta Harry, Louis pedig engedelmeskedett. Teljesen felöltözve állt négykézláb az asztalon, és visszanézett a válla fölött. Harry rávillantott egy félelmetes mosolyt, majd hirtelen hatalmasat csapott a fenekére, amitől a férfi megugrott.

- Bazdmeg Harry! Ezt most miért? – szűrte összeszorított fogai között, de a szúró, égő fájdalom, forró lökéshullámmal érte el az ágyékát.

Harry újabb ütést mért a másik felére, és Louis a saját karjába harapott, hogy elfojtsa kéjes nyögését. – Mert bezártál a szobámba, és otthagytál! – csatt.

Louis nem számolta a csapásokat, helyette hangosan nyöszörgött. – Bocsánat! – suttogta, és leereszkedett az alkarjára, hogy a feneke égnek állt.

Harry lesújtott egy hatalmasat: - Hogy mondtad?

- Bocsánat! – nyögte, kicsit hangosabban.

- Kitől kérsz bocsánatot? – csatt.

- Bocsánat… - Louis a fogai között szívta be a levegőt – Uram! – szinte sóhajtotta a szót, bár nem úgy akarta, de annak ellenére, hogy nagyon furcsán hangzott, a forró vágy, ami belenyilallt a farkába, olyan erős volt, hogy azonnal érintésre volt szüksége.

-Jó fiú! – dicsérte Harry. Végigsimított a férfi gerincén, aztán egy pillanat alatt letépte róla a nadrágot és a bokszeralsót, így előtűntek a határozott, égővörös tenyérnyomok a férfi fenekén.

A fiú nem fojtotta el a nyögést, ami a látványtól feltört belőle, miközben egy finom nyomással jelezte Louisnak, picit mozduljon előre, hogy mögé tudjon térdelni.

A férfi azonnal engedelmeskedett, és előrébb csúszott. Harry a fején áthúzva kibújt a pólójából, és a kanapéra dobta. Louis mögé térdelt, a dohányzóasztal megreccsent a súlya alatt, ahogy még nadrágban, beillesztette a csípőjét Louis fenekéhez.

- Gyerünk! Told rám magad! – rendelkezett Harry, és két kezével lenyúlva megmarkolta a férfi combjainak belső felét.

Louis csak nyögött, hagyta, hogy a feje előrebukjon a vállai közé, és rányomakodott Harry ágyékára. Megérezte, hogy a fiú is felizgult, ami olaj volt a tűzre, ezért még erősebben nyomta rá magát. Ahogy meghallotta, hogy Harrynek elakad a lélegzete, megcsavarta a csípőjét, kőrözött vele, tapogatózva, hogy eltalálja az érzékeny pontot, aztán keményen rányomta a fenekét.

- Ez az bébi! – nyöszörögte Harry összeszorított fogai között, majd gyorsan kibújt a farmeréből, a tenyerébe köpött, és pumpálni kezdte kőkemény farkát, mielőtt elhelyezkedett a behatoláshoz.

Louis nyüszített a feszítő vágytól, és képtelen volt uralkodni magán, hogy ne reagáljon a mozdulatra, ezért rányomta magát, amivel kiérdemelt egy erőteljes csapást a fenekére.
- Kérlek, Harry! – könyörgött Louis, és a hangja rekedt volt a kéjvágytól.

- Ribanc! – csúfolta Harry, de közben huncut mosoly kúszott az ajkaira, mielőtt előre lendítette a csípőjét. Louis felsikoltott, ahogy belé csapódott, a gerince ívbe feszült.

Harry elvesztette az önuralmát, könyörtelenül döngetni kezdte, ráhajolt, a mellkasa Louis hátára simult, forró lélegzete a fülét súrolta, ahogy folyamatosan, keményen mozgott benne.
Louis szinte magán kívül volt, hörgött, a lábujjai begörbültek, a szemeit szorosan lehunyta, ahogy a tűz szédítő iramban elárasztotta a testét.

Harry belekapaszkodott a férfi csípőjébe, hogy megtámassza magát. Felnyomta a felsőtestét, és lassú, de ütemes, erőteljes mozgásra váltott. A közönséges, csattogó hangok, amiket összecsapódó bőrük adott ki, betöltötte a szobát. Louis felsikoltott, rövid körmeit belevájta az asztal lapjába.

Harry lenyúlt, és fejni kezdte a férfi péniszét, felvéve a ritmust, amit a behatolásaival diktált.
Louis úgy érezte, apró darabokra hullik. A lélegzete elakadt, ahogy szégyentelenül felkiáltott:
- Kúrjál bébi! Keményen!

Harry engedelmeskedett. Szabad keze olyan erővel markolt a férfi csípőjébe, hogy tudta, sötétlila nyomokat hagy majd maga után. Egyre erősebben, és erősebben hatolt belé, a döféseit felfelé célozta, és Louis panaszosan felsírt a fájdalmas gyönyörtől. A fiú nyaklánca a mellkasát csapkodta, aztán előrehajolt, az erek kiduzzadtak a nyakán.

Mozdulatai, amivel Louis farkát fejte, egyre gyorsabbak lettek, a tenyere már sikamlós volt a nedvétől. A férfi visszatartotta a lélegzetét, mikor az egész teste remegni kezdett.
– Én… én elélvezek! – kiáltott fel, és a csípője megrándult, ahogy keményen a fiú tenyerébe lövellt.

Harry sem volt már messze, mély hörgések törtek fel a torkából, káromkodásokkal tarkítva, a szemeit szorosan lezárta, a csípője uralhatatlanul rángott, a lökései rövidek és gyorsak lettek. Louis szűk forrósága végül elhozta neki a beteljesülést, és egy hosszú, elnyújtott nyögéssel elélvezett. Csípője még párszor kíméletlenül meglendült, amitől az asztal megreccsent alattuk. Ezt egy csomó apró recsegés és ropogás követte, míg végül a bútor atomjaira hullott szét.

Louis annyira ki volt fulladva, és olyan gyenge volt, hogy magatehetetlenül zuhant a romokra, aztán az oldalára fordult, és hatalmasra tágult szemekkel nézett Harryre. A dohányzóasztal darabokban hevert a földön. A fiú körülnézett, bámulta a kuplerájt, és az ő szemei is kitágultak.

- Seggfej! Összetörted az asztalomat! – krákogta Louis hirtelen, aztán hisztérikus nevetésben tört ki.

Harry ismét körbenézett, felrántotta a nadrágját, a szemeiben rémület csillant.
- Nagyon sajnálom Louis! - bocsánatért esedezett halkan. A férfi majdnem kiköpte a tüdejét a nevetéstől, aztán feltápászkodott, és a fiú csípőjére ült terpeszben.

- Sssss édes, semmi baj! Ez a vacak egy fabatkát sem ért. – kuncogta, majd a fiú arcára nyomott egy puszit, végül az ajkaira hajolt. Harry ellazult az érintéstől, de egy halk sóhajjal, félénken csókolta vissza. Louis nem tudott uralkodni magán, mosolyogva ölelte magához. A lepkék megvadultak a gyomrában, az érzelmei elhatalmasodtak.

És hosszú idő óta először, elfeledkezett mindenről, Harry múltjáról is, és csak élvezte a pillanatot.