9. fejezet

Miután idegesen beterelgette és leültette Harryt a kanapéra, Louis elindult, hogy elvégezze a rá váró feladatokat. Bezárta az ablakokat a vendégszobában, és hosszú, idegesítő perceket töltött el a riasztó programozásával, a bejárati ajtónál.

Mikor minden készen volt, felállt, és kinyújtóztatta a hátát. Kipillantott a frissen hullott hóra, ami a szomszéd házak tetejét borította, mint egy hófehér szőnyeg, éles kontrasztot alkotva a gyorsan leereszkedő sötétséggel.

Majdnem kiugrott a bőréből, mikor hangos csörömpölés törte meg a csendet. Minden szőr felállt a tarkóján. Egy cifra káromkodás hagyta el a száját, érezte hogy kifut a vér az arcából, majd besietett a nappaliba, ahonnan a hangot hallotta.

Amit ott látott, egy pillanatra összezavarta, de aztán érezte, hogy helyreáll a pulzusa, és megkönnyebbülten felsóhajtott. Harry a kínai komód fölé hajolt, és bilincsekkel a kezén megpróbálta összeszedegetni az üvegdarabokat, amik a széttört pohárból maradtak. Körülötte üvegszilánkok csillogtak az egész padlón.

- Jézusom Harry! Úgy megijesztettél, hogy majd összeszartam magam! - lihegte Louis. Odalépett a fiúhoz, akinek huncut mosolya elérte hatalmas, gyönyörű szemeit, mikor felfogta a férfi szavait, és ránézett.
- Menj és ülj le bazmeg!

Louis a kanapéra mutatott. Harry odaballagott, és leült, az orvos pedig nekikezdett, hogy óvatosan összeszedegesse a szilánkokat, és rendet tegyen.

- Bocsi! - mondta a fiú mesterkélt mosollyal, mire Louis megforgatta a szemeit.
- Ha leszednéd ezt a szart a kezemről, akkor nem történnének ilyen balesetek. - mondta, és megcsörgette a bilincseit. A hangjuk fülsértő volt. Louis csak küldött felé egy "kapd be" mosolyt, és nekidőlt a konyhapultnak.

- Nem foglak bántani! - emelte rá Harry a tekintetét egy ártatlan mosollyal, és kezeit az ölébe ejtette.

Louis ismét a szemét forgatta: - Persze, legutóbb is ezt mondtad.

Harry elengedett egy hangos kacajt. Megemelte a csípőjét, aztán keresztbe tette a lábait.
- De valójában akkor sem bántottalak. Ráadásul szerintem élvezted.

Louis egész teste megfeszült, a fogait is összeszorította. Próbált úrrá lenni felszökő pulzusán, és az erein végigszáguldó forróságon, ami a mellkasából a lágyékába kúszott.
- Nem is tudom. Szerintem a fojtogatás kimeríti a bántás fogalmát. - köpte végül, és elfordult. A konyhába indult, mert úgy érezte szüksége van egy pohár borra.

- Vannak, akik erre gerjednek. - mondta Harry egy újabb kéjes és arrogáns mosollyal.

- Biztos vagyok benne, de én nem tartozom közéjük. - mondott ellen Louis gyorsan, de a hangja rekedt volt, ezzel elárulva, hogy nem volt teljesen őszinte. Kétség kívül van egy olyan része, ami élvezi a szadizmust, de az a szituáció egészen más volt.
Megfogta a poharat, és átszelte a szobát, hogy leüljön a fiúval szemben, a dohányzóasztalra. Harry megnyalta a szája szélét.

- Egy pillanatig sem hittem. - morogta a fiú egy széles vigyorral - Kaphatok belőle? - nézte, ahogy az orvos a szájához emeli a poharát.

Louis bólintott, és átnyújtotta neki. Harry belekortyolt, de közben le nem vette a szemét a férfiról.

Aztán előrehajolt, odanyújtotta a poharat, és miközben visszaadta, engedte, hogy az ujjai végigsimítsák az orvos kezét, mielőtt hátradőlt.
- És milyen az élet a Violet Quartersben nélkülem?

- Igazán fantasztikus! - vágta rá Louis azonnal, és egy újabb kortyot ivott a borból.
Harry mosolya még szélesebb lett. - Micsoda öröm! - hajolt előre és megbéklyózott kezét az orvos térdére tette.

- Ugye? - villantott rá egy hamis mosolyt a férfi. Picit oldalra billentette a fejét, hogy feltűnés nélkül lepillanthasson a masszív kezekre, amiket magán érzett. Attól függetlenül, hogy a fiú bilincset viselt, a félelem hűs fuvallatként futott át az orvoson. - Ha bármit is kiteszel, ne számíts rá, hogy elnéző leszek a heti ellenőrzésnél.

Harry még mindig mosolygott, de a kezeit nem mozdította. - Értettem!

---

Az est hátralevő része csendes volt. Louis a kedvenc Baby-grand Steinway zongorája ülőkéjére menekült, gyakorlott ujjait le-fel futtatta a fekete-fehér, elefántcsont billentyűkön, balladák hosszú sorát adva elő.
Harry egész idő alatt mozdulatlanul ült, az ablakon kibámulva, és úgy tűnt, néha elveszíti  kapcsolatát a külvilággal.

Mikor Louis egy erőteljes futammal zárta le az előadást, Harry felkapta a fejét, szemeiben szomorúság tükröződött. A zene megnyugtatta őt.

Louis az órájára nézett, 9:53. Felállt, aztán egy ásítással begörbítette a hátát.
- Ideje ágyba bújni, Styles! - elindult, és jelezte a fiúnak, hogy kövesse. Harry egyetlen szó nélkül engedelmeskedett, még a nyakát is behúzta, amíg átment a nappalin, hogy megálljanak az ajtó előtt.

- Tartsd ide a kezed! - sóhajtott Louis, és kihalászta a hátsó zsebéből a kis, ezüst kulcsot. Aztán megragadta Harry csuklóit, kinyitotta a bilincseket, majd a szobára mutatott. Csak egyelten pillantás a fiú finom bőrű kezére, máris látta a rajta futó hegeket, és a szívében sajnálat ébredt.
Felnézett Harryre, a fiú visszanézett rá, és közben kiszabadult csuklóját dörzsölte.

- Ne csinálj semmi hülye... - Louis hangja megszakadt, ahogy a testét a falnak szorították. A helyzet túl ismerős volt számára. Szemei kitágultak, a szája elnyílt, ahogy felfogta mi történik vele, és úrrá lett rajta a rettegés.
Harry erős kezei a torkára tapadtak, és körülfogták. Az orvos érezte, ahogy a vér az arcába szökik, míg végül összeszedte magát, és felnyúlt, hogy lefejtse magáról a fiú ujjait. Nem járt sikerrel.

Harry hozzáhajolt, ajkai a férfi fülét súrolták. - Be akarsz zárni, ahogy a többiek? - kérdezte, s közben erősebben szorította a nyakát. Louis egy szánalmas nyöszörgést hallatott.
- Áruld el Louis! Elég jó volt a saját kezed, és az ujjaid? Kielégített, amikor a finom zongorista ujjaidat feldugtad magadnak, és megforgattad őket? Rám gondolsz, amikor élvezel? Hiányzott a farkam? - a hangja szenvedélyes volt, veszélyesen mély, és izgató.
Finoman beleharapott az orvos fülcimpájába, forró lehelete cirógatta, ahogy Louis vonaglott a szorításában.

- Ha... Harry!... Kérlek... NE! - nyöszörögte. A fiú abban a pillanatban elengedte, és már csak távolodó alakját látta, ahogy belép, és becsapja maga mögött az ajtót.

Louis levegőért kapkodott, a torkára szorította a kezét. Könnyek gördültek le az arcán, a feje szédelgett, mint azon az éjjelen. Elgyötörten felzokogott, aztán erőt vett magán, ráfordította a kulcsot a zárban, és tántorogva átvágott a nappalin.

---

Nem tudott aludni.

Csak feküdt, és a plafont bámulta. Az agyában a gondolatok ezerrel kergették egymást.
Nem tudta, mitévő legyen... soha többet, semmivel.

A legrosszabb az volt az egészben, hogy olyan fájdalmasan kemény erekció vett rajta erőt, amit megérinteni sem mert, mert tudta, hogy nem tudna uralkodni magán.

Ránézett az órájára, és nagyot nyögött, mikor látta, hogy éjjel kettő van. Hatalmasat sóhajtva mászott ki az ágyból, aztán kinyitotta az ajtót, és átvágott a lakáson a konyháig, hogy igyon egy pohár vizet.

Kétségbeesetten nyelte, bízva abban, hogy eloltja a belsejében lángoló tüzet. Egy pillanatra megállt, csak nézett ki a fejéből és élvezte a csendet.

De egy apró nesz furakodott a csendbe, Louis nem is tudta valójában mi lehet, de abban biztos volt, hogy Harry szobájából jött. Elméjében azonnal villogni kezdett a figyelmeztető jelzés.

Fontolóra vette, hogy figyelmen kívül hagyja, mintha nem is hallaná, csak visszamegy az ágyába, és majd másnap reggel, kipihenten néz szembe a problémával.

De kíváncsisága legyőzött minden aggályt, így odaosont az ajtóhoz, halkan elfordította a kulcsot, majd résnyire benyitott a szobába.

Egy kis fénycsóva vetődött be a nappaliból, és megvilágította Harryt, aki háttal feküdt az ágyában.
Louis már arra gondolt, hogy csak beképzelte magának, és épp be akarta csukni az ajtót, amikor a hang megismétlődött. Megtorpant és nyelt egyet, mert rájött, mit csinál a fiú.

Sír.