11.fejezet

Louis zsibbadtan ébredt. Ahogy a tudata lassan feltisztult az álomból, érezte, hogy minden izma fáj, és a feje olyan nehéz, hogy alig tudja megtartani. A szemeit nehezen nyitotta ki, akkor pedig elvakította a fény. Be is csukta őket, aztán megdörzsölte az arcát egy mély sóhajjal.

Az egész éjszaka emlékét homály fedte el. Az utolsó dolog, amire emlékezett az volt, hogy elment aludni. De akkor most mitől fáj az egész teste?

És akkor beugrott. Minden izma megfeszült, a szemeit hatalmasra nyitotta, ahogy felfogta, hogy nem a szobájában van.Érezte, ahogy a rettegés felkúszik a gerincén. Megkockáztatott egy pillantást az ágy másik oldalára, de üresen találta.

Ettől először megkönnyebbült, de pillanatokkal később az érzés rettegéssé alakult. Ha nincs itt, akkor hol van?

Kipattant az ágyból, összeszedte letépett ruháit a földről, és kiviharzott a szobából. Lassan mindent megértett: mikor átment Harryhez, és végül ott is maradt, eszébe sem jutott bezárni az ajtót.

Hányingere lett. Átvágott a folyosón és a nappalin, egészen a konyháig.

Megtorpant. A látványtól ami fogadta, a szája is tátva maradt. Harry ott állt, Louis egyik kötényét viselte, és a tűzhely fölé hajolt.

- Mit csinálsz? – kiáltott rá a férfi, aki majd szétrobbant a feszültségtől, és még mindig halálra volt rémülve.

Harry hátranézett a válla fölött. Az ajka huncut mosolyra húzódott.

- Tojást sütök. – válaszolta, és visszafordult a serpenyőhöz.

Louis még mindig földbe gyökerezett lábakkal állt.

- Tojást? – a gyomrában még erősebb félelem kezdett éledezni – Nem volt itthon tojás!

Harry ismét hátrapillantott, a szeme megcsillant, és leereszkedő mosollyal válaszolt:
- Ahogy mondod. Ezért elmentem és vettem párat, te kis buta!

Louis érezte, hogy megszédül. A tenyerét a szájára tapasztotta, a gyomra elindult felfelé.

- Öt percre laksz a bolttól Louis! És nem vittem el a kocsidat. Nem vagyok olyan meggondolatlan. – ha lehet még szélesebben vigyorgott, mielőtt leemelte a serpenyőt a tűzhelyről és átvágott vele a konyhán.

Louis tulajdonképpen egy gyilkos erőszaktevőt szabadított London utcáira. Összeszorította a szemét, ahogy eszébe jutott, mi történhetett volna, ha Harry elkap valakit. Tudta jól, hogy ő is vele bukott volna el.

- Ezt….ezt …nem teheted! – mondta – Mindenhová veled kell, hogy menjek!

Harry a szemöldökét ráncolta, miközben két tányérra tálalta a finoman illatozó rántottát.

- Nem akartalak felébreszteni. Annyira szép vagy, amikor alszol. - mosolyodott el.

Louis gyomra újra felfordult, de próbálta leplezni a rátörő érzéseket.

- Jól aludtál? – kérdezte a fiútól.

- Remekül! – válaszolta Harry, miközben két tányért egyensúlyozott a tenyerén. Louis nem tudta nem észrevenni, milyen házias. Rakoncátlan tincsein megcsillant a reggeli napfény, ami az ablakon szökött be a nappaliba. A gödröcskék ott csábítottak makulátlan arcán, és a szemei úgy ragyogtak, mint még soha, mintha egy új érzést tükröztek volna vissza.

Ahogy elment mellette, egy ártatlannak látszó puszit nyomott Louis orrára, akinek mégis ellepte az arcát a pír. 

– Néztelek, amíg aludtál. Sokat sírtál.

És akkor Louis gimnazista lányokra jellemző zavara semmivé lett. Pislogott párat, és idegesen szorította a kezében tartott bögrét. Úgy döntött, nem reagál semmit az előző mondatra, csak követte Harryt az asztalhoz.

A férfi eddig nem vette észre, hogy a múlt éjszakai történések milyen drasztikus hatással vannak a járására, de most nagyon is érezte. Az arca megrándult, ahogy leült a fiú mellé. Harry is észrevette, és olyan vigyor terült el az arcán, hogy Louis attól félt, kettéhasad a feje.

- Látom, jól bírod. - mondta Harry teli szájjal. Louis megrázta a fejét, hogy elűzze az előző éjjeli emlékeket. Nem akart arra gondolni, hogy a félelemtől hogyan jutott el a teljes összeroppanásig, ahogy arra sem, hogy elragadta a vágy.

Villájával megpiszkálta a rántottát, és közben arra gondolt, hogy nem kéne megennie, amit olyan gyakorlott szakács készít, aki mellesleg gyilkos. De az illata isteni volt, és Harry már majdnem végzett, így ő is nekilátott.

Be kellett ismernie, hogy Harry valóban kiváló szakács.

Mikor felnézett, hogy megdicsérje a főztjét, Harry már az arcát fürkészte, miközben a villája hegyét az alsó ajkán pihentette. Összekapcsolódott a tekintetük, és megszűnt az idő.

Louison kezdett úrrá lenni egy érzés, ami a hasából indult, ezért kényszerítette magát, hogy megszakítsa a kontaktust, és a kezeit bámulja az ölében. Érezte, hogy elvörösödik, és hogy forró könnyei utat akarnak törni a szempilláin át.

A reggeli ezután csendben telt, de nem tudott többet a fiú szemébe nézni.

----

Louis ezen a reggelen még több időt töltött a zongoránál, mint máskor, mielőtt elindult a munkába, mert a gondolat, hogy megszabadul Harrytől néhány órára, örömteli és ijesztő is volt egyben.

Szóval, amikor elérkezett az idő, a szobájába ment, felvette a szövetnadrágját, a fehér mandzsettás ingét, és a hozzávaló keskeny, fekete nyakkendőt, amit talán erősebben szorított meg a nyakán, mint általában.

Az ajtóhoz sétált, és megtapogatta a zsebeit. Meg akart róla bizonyosodni, hogy eltette a kulcsait. Nem csak a sajátját, hanem a pótkulcsokat is (csak a biztonság kedvéért).
- Kérlek, Harry! – nézett vissza a nappali kanapéján előírásszerűen gubbasztó fiúra – Csak tartsd távol magad a bajtól! Maradj a házban! Érezd magad otthon! Hatkor itthon leszek.

Harry bólintott, egy önelégült mosollyal, és közben felhúzta a szemöldökét. – Oké, Lou! Neked bármit!

Louis csak bámult a fiúra, és próbálta figyelmen kívül hagyni a forróságot, ami elöntötte, és amitől megfeszült a nadrágja.
Nyelt egy nagyot, és elkapta a tekintetét, miközben magát szidta a mocskos gondolataiért.

- Viszlát Harry! – mondta, és elindult kifelé az ajtón.

- Szeretlek Louis! – hallotta, ahogy utána szól. A hangja olyan volt, mintha azt akarta volna elérni, hogy egész nap ez járjon a fejében.
Teljes sikerrel járt.