16.fejezet

Louis nem tudta volna leírni amit érez. Igazából azt sem tudta, hogy mire számított, mit fog mondani a fiú.Abban biztos volt, hogy Harry hazudott, de mikor ránézett, és meglátta lesújtott arckifejezését, rájött, hogy talán ez sem ilyen egyértelmű.

De a fiú arcán tükröződő arckifejezés mögött teljes volt a zűrzavar.
- Hol vannak? – Louis egy leheletnyi nyugalommal próbálta elkendőzni a hangjában bujkáló rettegést.

Harry elkapta a tekintetét, aztán lesütötte a szemét és a padlót bámulta. A szája elnyílt, aztán gyorsan becsukódott, mintha emlékezne valamire, aztán mégsem tudná, hogy pontosan mire.
Gyámoltalannak látszott, az arcán rángatóztak az idegek.

- Pedig már megvolt…tudtam!- szinte ordított. Beletúrt a hajába, ezzel próbálva visszafogni magát, hogy ne verje szanaszét a lakást. Louis meghátrált.

A férfi nem lett volna ennyire rosszindulatú, ha ő maga nem állt volna az idegösszeroppanás szélén: - Harry koncentrálj, az istenért! Nem kellene nyilvánvalónak lennie, hogy hol temetted el a kibaszott testeket? – vágta oda kíméletlenül. Talán kíméletlenebbül, mint szerette volna, mert mikor a fiú felkapta a fejét, és kitágult szemekkel nézett rá, a saját nyelvébe harapott.

- Nem tudom, miért nem emlékszem! Olyan mintha minden annyira távoli és zavaros lenne. Mint amikor meg mernél esküdni, hogy megtörtént veled valami, aztán mégis rájössz, hogy csak álmodtad. Elmosódik a határ. - válaszolt monoton hangon, aztán átsétált a szobán, az asztalra támaszkodott, a kinyitott újság fölé hajolva.
Louis azt hitte, a fiú csak elnyomja az emlékeit, ezzel védekezve az újabb összeomlástól.

Mikor Harry a Violet Quatersbe került, és ő kezelni kezdte, akkor sem tudott eleget az ügyről. Túl sok részlet hiányzott a történetből, pusztán azért, mert valószínűleg nem figyelt eléggé.

- Valahol a régi házunk körül vannak…ahol anyám lakik. - suttogta hirtelen Harry, az arca döbbent volt a felismeréstől, és a válla fölött nézett vissza.

- Micsoda? – merevedett meg Louis, a gyomra összerándult. – Az anyád még mindig ott él? – nem volt benne biztos, hogy tudni akarja a választ.
- Igen. - vágta rá Harry, és újra az újságot bámulta.

- Harry! Hívnunk kell a rendőrséget! – próbálkozott Louis, mire Harry megpördült, egyetlen hatalmas lépéssel ott termett, és fölé tornyosult.

Louis, NE!! Bezárnak örökre! – a hangja remegett, mert érezte, ha megtörténne amire gondol, az rosszabb lenne, mint a halál.

Louis sóhajtott egy rövidet: - Talán azt kellene tenni…

Harry szemei elfátyolosodtak a mély fájdalomtól, amit a férfi szavai okoztak. Hátratántorodott. A szobát halálos csend töltötte be.
- Azt hittem, együtt oldjuk meg. – a hangja elvékonyodott.

- Embereket öltél Harry! ... Még több embert! – Louis ellenkezni próbált, az arcát és a tenyerét verejték lepte el. Harry most is a fülére tapasztotta a tenyerét egy szánalmas kiáltással.

- Kérlek Louis! Én nem bírom… én nem tudom! – a hangja akadozott, és gyenge volt.
- Csak …vigyél el oda! Engedd, hogy a saját szememmel lássam, hogy amire emlékszem, az igaz…

A férfi nem válaszolt, csak bámult rá. Ezer gondolat és kérdés cikázott az agyában. Kinézett az ablakon, reménytelen arckifejezéssel, hogy lássa, még mindig havazik, és a hó fehér lepelként takar be mindent.

- Menj a szobádba! – mondta Louis kimérten, és képtelen volt elrejteni a leereszkedő élt a hangjából. Mintha az apja lenne, aki parancsolgathat neki, hogy menjen a szobájába, mert nem vitte le a szemetet.
De hatalmas a különbség, egy gyermek engedetlensége, és Harry brutális gyilkosságai között.
A fiú keserűen nézett rá, mielőtt sarkon fordult és átballagott a folyosón.

Mikor hallotta, hogy az ajtó egy kattanással becsukódik mögötte, a férfi felnyitotta a konyhapulton lévő laptopot és fölé hajolt.

30 percet töltött el rendőrségi jelentések és újságcikkek átvizsgálásával, amik mind Harry tetteiről szóltak, és mire végzett, egész testében remegett.

Megtalálta a régi házuk címét, amit meg kell majd adnia, mint a további holttestek feltalálási helyét. Nagyot nyelt, mikor meglátott egy telefonszámot, ami a házhoz tartozott, aztán feljegyezte magának hátha később szüksége lesz rá.

Folytatta az olvasást, és amit talált, meglepő és rettenetes is volt egyben.

2011.Február 13. 7:31

Harry Styles (16), kihallgatásra állította elő a helyi rendőrség, a 7 megcsonkított holttest ügyében. Az áldozatok között voltak fiatal fiúk és középkorú nők is. A testeket a város különböző pontjain találták meg. Minden áldozatot megerőszakoltak, aztán a felismerhetetlenségig mészárolták, így csak DNS teszttel tudták őket azonosítani. A gyilkosságok idejét a testek állapota alapján határozták meg. Volt, amit 5 évvel ezelőtt, de volt olyan is, amit napjainkban követtek el. A halottkém azt is megállapította, hogy az összes áldozatot a halála előtt erőszakolták meg, aztán tompa tárggyal okoztak halálos fejsérülést, és végül megcsonkították őket.
Az egyetlen kézzelfogható bizonyíték minden helyszínen egy póló volt, ami nem tartozott az áldozathoz.
És amiért behozták Stylest a kihallgatásra, az egy névtelen bejelentés volt, ami elvezette őket hozzá, aztán a bűnügyi labor DNS vizsgálata megerősítette, hogy a pamut-felső valóban Stylesé.
A kihallgatáson Harry rendkívül zavart volt, kábult, és viselkedése a pillanat töredéke alatt változott (személyiségzavar és tudathasadás tüneteit mutatta).
Amikor azt kérdezték, miért hagyta ott felelőtlenül a pólókat a helyszíneken, hirtelen felegyenesedett, belenevetett az arcukba, mintha a válasz egyértelmű lenne, aztán visszazuhant a székébe, zavarodott arckifejezéssel, mintha mindez csak kiszökött volna belőle.

A tárgyaláson 2011. január 12., ártatlannak vallotta magát. De az elszánt esküdtszék, a kevés bizonyíték ellenére (a helyszínen talált ruhadarabok) bűnösnek találta, többrendbeli gyermekmolesztálás, hétszeres nemi erőszak és emberölés vádjában. Életfogytiglant kapott.
Egy héttel később, a bírósági meghallgatáson, mivel nem volt más kiút, bűnösnek vallotta magát, de elmezavarra hivatkozott. Az esküdtszék a Violet Quarters Rehabilitációs központba küldte, kényszergyógykezelésre.
Most ott tartják fogva.

Louis könnyben úszó szemekkel nézett fel. Volt valami az egész üggyel kapcsolatban, ami zavarta.
Más tanúvallomás nem volt, és bár a bizonyíték elegendőnek bizonyult…
Valami hiányzott….


.