14.fejezet

Louis akkor adta fel a reményt, hogy ezen az éjjelen még aludni fog, mikor az óra hatot mutatott. Felkelt az ágyból, és elmerészkedett a tükörig. Szemügyre vette véreres, kisírt szemeit, és kócos haját.A nap épp akkor emelkedett a szomszéd házak fölé.

A második dolog, amit véghezvitt ezen a reggelen, az volt hogy átszelte a szobát, és elővette a zoknis fiókban rejtegetett cigarettát, amihez csak nagyon ritka esetekben nyúlt.
Kiment az erkélyre és leült. Lepillantott a macskaköves útra, ahol lassan kezdett beindulni az élet.
Nagyot szippantott, aztán lassan engedte ki a füstöt a szájából. Tanulmányozta, hogy kígyózik az arca előtt, nyaldossa a szemeit, hogy aztán vörösre marja őket. Egyszer valaki azt mondta neki, hogy szépre száll a füst. A gondolatra gúnyosan megrántotta a vállát, és lepöccintette a hamut, mielőtt nemtörődöm módon az utcára hajította a csikket.

---

Pontban hétkor elfordította a kulcsot Harry ajtajában, kopogott egyet, hogy a fiú tudomására hozza, kijöhet, aztán visszafordult a konyhába.
Legnagyobb meglepetésére háromnegyed órányi csendes üldögélés után sem történt semmi. Éppen felöltözött, hogy kilencre beérjen a munkahelyére, mikor hallotta, hogy nyílik az ajtó, és a fiú kilépett rajta.
Véreres szemei alatt táskákkal, száján a szokásos, gonoszkás vigyorral. A szemei leeresztve, ahogy máskor is – a tekintete gúnyos volt.
- Jó reggelt Lou! – morogta, ahogy átsétált a konyhán, hogy engedjen magának egy pohár vizet. Louis felnézett, de csak biccentett felé, aztán visszafordult az újsághoz amit a kezében tartott, bár képtelen volt akár egyetlen szót is felfogni belőle.
- Őrült éjszaka volt! – nevetett fel keserűen a fiú, mielőtt a szájához emelte a poharat, és belekortyolt.
Louis felnézett, aztán megrázta a fejét. Értelmetlenül lapozott egyet az újságban, leplezendő a fájdalmat, amit az emlék idézett elő.
- Emlékszel bármire? – a szemüvege fölött pillantott csak a fiúra, félénken pislogva.
- Semmire. – válaszolta egyszerűen Harry, aztán odasétált hozzá, mögé lépett, hogy a válla fölé hajolva beleolvasson az újságba.
- Az baj! – mondta tömören Louis, miközben felerősödött benne a gyanú, hogy a fiú csak hazudott neki múlt éjszaka.
Sóhajtott egyet, és ahogy kiengedte a levegőt, érezte, hogy Harry teljes testében megfeszül mögötte.
- Úgy bűzlesz, mint aki bagózott! - mondta a fiú visszafojtott, szinte fenyegető hangon.
Louis csodálkozva húzta össze a szemöldökét, és félve pillantott fel. Elnyomott egy nyikkanást, amivel reagált volna, Harry rémisztő arckifejezésére.
A fiú szinte reszketett. Megragadta a férfi ingét és egyetlen mozdulattal a földre lökte, egy dühös kiáltással:
- Ne merészelj mellettem bagózni, te seggfej!- ordította, és hozzávágta a poharát. Louis összegömbölyödött a földön, így pont a feje mellett robbant szét az üveg, és fröcskölt szét a víz.
- Harry?! – csak ennyit tudott kinyögni, és rettegve bámult fel a fiúra, akin vibráltak az izmok, a szemei feketén égtek, az arcából kiszökött a vér. Aztán kiviharzott a nappaliból, meglepő módon egyből Louis szobájába ment, és folyamatosan káromkodva forgatta fel a szekrényeket, hogy rátaláljon a cigarettás dobozra.

Louis sokkot kapott. Kábultan feküdt a földön, és bámulta a plafont.
Az agya azon kattogott, hogy mi okozhatta ezt a kitörést, de mindig zsákutcába jutott. Kétségbeesetten sóhajtozott, és érezte, hogy könnyek marják a szemét.
Megadóan felemelte a fejét, aztán nagy nehezen térdre állt. Megpróbálta óvatosan összeszedegetni az üvegszilánkokat, de azok össze-vissza vagdosták az ujjait.
Halkan káromkodott, és megpróbálta figyelmen kívül hagyni a fájdalmat. Épp a sebeit vizsgálgatta, mikor hallotta, hogy Harry kirohan a szobájából. Felnézett, és azt látta, hogy a fiú, arcán undorral, kezében a cigarettával, rá sem hederítve vág át a konyhán, hogy a mosogatónál a víz alá tartsa a dobozt, aztán fintorogva kivágja a kukába.
Mikor végzett, ránézett a férfira, aki még mindig a földön térdelt, és a szilánkokat szedegette. Már a padló is véres volt körülötte, ahogy ujjaiból szüntelenül szivárgott a vér.
Halkan káromkodott újra, és megrettent, amikor meghallotta Harry éles nevetését.

- Te vérzel! – mondta a fiú, aztán mellétérdelt, és megfogta sebesült kezeit.
Louis lassan feladta igyekezetét, hogy kiszorítsa az agyából a fájdalmat. Kiejtette ujjai közül az addig összeszedegetett üvegdarabokat, és egy mély, fájdalmas nyögés hagyta el a torkát.
- Na ne mondd bazmeg! Ez a te hibád! – zihálta. Nehézkesen feltápászkodott, a konyhába ment, Harry pedig szorosan követte.
- Ez a második kibaszott pohár, amit összetörsz! – Harry csak keserűen nevetett. Ismét megragadta hátulról az ingét, aztán visszahúzta. Kezébe fogta a csuklóit, és összehúzott szemekkel vizsgálta a sérüléseit.
Louis azonnal lemerevedett. -Harry! – nyöszörögte figyelmeztetően, de a fiú felgyűrte fehér ingének ujjait, és a mosogatónál a meleg víz alá tartotta a kezeit.
Aztán rászólt, hogy ne mozduljon, amíg ő kihozza a fertőtlenítőt a fürdőszobából.
Kegyetlenül lelocsolta a nyitott sebeket, Louis pedig szinte agonizált, amíg tartott a dolog.
- Ssss, Lou! – csúfolta Harry, és egy lesajnáló csókot nyomott az arcára. Nem hagyta abba az alkoholos fertőtlenítést, amíg Louis kezei már olyan sterilek lettek, hogy kesztyű nélkül operálhatott volna.
- Még használhatod az ujjaid, amíg be nem kötöm őket. – csettintett a nyelvével.
Louis felnézett a fiúra. Harry szemei elsötétedtek, a szája huncut mosolyba görbült.
- Tudod te, milyen kibaszott nehéz nem használni a kezeidet? – köpte keserűen a férfi, és felegyenesedett, miközben maga előtt hadonászott.
Ha Harry eddig nem mosolygott eléggé, akkor ebben a pillanatban úgy elvigyorodott, hogy a feje majdnem kettényílt.
- Óóó…azt hiszem tudom, hogyan tudom megakadályozni, hogy használd őket! - Abban a pillanatban megfogta a nyakkendőjét, és magához húzta vele. Ügyes ujjaival egy pillanat alatt kikötötte, és lerántotta róla. Louis kitágult pupillákkal bámult rá.
- Harry! – figyelmeztette újra, és a fogait csikorgatta. – Meg ne merd tenni! Harminc perc múlva bent kell lennem a kórházban!