12.fejezet

- Jó reggelt Dr. Tomlinson! – csiripelte a recepciós, mikor belépett az ajtón. Louis zavarodott volt, ezért csak bólintott felé, mielőtt áthaladt az előcsarnokon, fel a lifttel, és elsétált az irodájáig.

Felkattintotta a lámpát, mélyet lélegzett, és kimondottan örült a csendnek.
Megkerülte a bőrkanapét, az asztalánál lévő fotelbe süppedt, és a plafont bámulta.
Még volt egy szabad félórája.

Úgy döntött, csak ül, és próbál nem gondolni semmire, de ahogy a zsebe rezegni kezdett, rájött, hogy ez kivitelezhetetlen. Habozva vette elő a mobilját, és rápillantott az üzenetre, ami érkezett.

Louis teljesen megfeledkezett a barátairól, mióta megkapta Harry levelét, és most meglepődött, mikor látta, hogy gimnáziumi barátjától, Zayn Maliktól jött az sms.

„ Szia Haver! Rég nem hallottam felőled. Van kedved ma este meginni egy sört?”

Louis elmosolyodott, és kiengedte a benntartott levegőt. Ez az üzenet megerősítette abban, hogy van még normális élete. Épp a választ pötyögte be, hogy „ persze”, mikor az ereiben megfagyott a vér, mert eszébe jutott, hogy egy gyilkossal él egy háztartásban.

„ Bárcsak el tudnék szabadulni! De most nem megy. Meló és egyebek… Talán jövőhéten?” 

Az orvos újra sóhajtott, aztán előrehajolt, és a térdén zongorázott az ujjaival, amíg a válaszra várt.

„ Egyebek?? Csak nem egy pasi?”

Annak ellenére, hogy a barátja nem volt ott, Louis mégis hatalmasat nyelt, és az arca lángba borult. Megrázta a fejét, hogy megszabaduljon a kellemetlen érzéstől, hogy Zayn figyeli.

„Nem, nem éppen. Hamarosan elmondom. Később beszélünk. Páciensem van.”

Louis visszacsúsztatta a telefonját a zsebébe, mikor Wendy kitárta az ajtót, arcán a szokásos, kedves kifejezéssel.
- Jó reggelt Doki!
- Jó reggelt Wendy! – bólintott és egy gyenge félmosolyt küldött a vékony nő felé, aki egy nagy sóhajjal sétált be a szobába.

---
Mikor Louis leparkolt a háza előtt, úgy érezte a végletekig kimerült, fizikailag és mentálisan egyaránt.
A legrosszabb az egészben az volt, hogy egyetlen porcikája sem kívánta, hogy szembekerüljön Harryvel.

Belátta, hogy ez elkerülhetetlen, ezért egy mély sóhajjal vett magán erőt, és kiszállt az autóból.
A keze már a kilincsen volt, de még mindig azon gondolkozott, hogy visszafordul, elhajt onnan, és Zaynnél tölti az estét.

Aztán lenyomta a kilincset, és morogva benyitott az ajtón. Az előszoba sötét volt, ezért kitapogatta a kapcsolót, és megörült mikor megtalálta.
A fény elárasztotta a nappalit is, megvilágítva Harryt, aki ott ült/ várt a kanapén. Anyaszült meztelen volt, a lábait szétterpesztette, a feje hátrahanyatlott, és nyitott szájjal lihegett.

Louis fel sem fogta mit csinál, csak állt, a szája tátva, és érezte, ahogy tűzforró hullám önti el a combjai között.

A fiú épp felnyomta magának hosszú ujjait, behajlította őket, kétségbeesetten mozgatta ki és be, torkából mély nyögések szakadtak fel. Bármilyen keményen próbálta Louis, nem tudta levenni róla a szemét.

- Igen, Lou! Igen! Kúrjál! – zihálta Harry, és Louis nem tudta megakadályozni, hogy egy apró nyögés hagyja el a száját, amire a fiú azonnal felfigyelt.
A fejét felemelte, a száját egy kéjes mosolyra húzta, a szemei tűzben égtek. De nem türtőztette magát, csípőjét megtekerve nyomta rá magát a saját ujjaira, tövig.

- Üdv… aaahhh …. itthon! – vigyorgott, miközben le nem vette a szemét a férfiról.
Minden sejt, amit átjárt a szexuális vágy (és ebből jó sok volt…) azért kiáltott, hogy azonnal menjen oda, és foglalja el Harry ujjainak helyét, de az agya azt súgta, hogy ha megteszi, egymillió apró darabra hullik majd szét, amit soha nem lehet újra összerakni.

Ismét a vágya győzte le. Ledobta a táskáját ott ahol állt, hatalmas lépésekkel szelte át a szobát, közben állati szenvedéllyel tépte le a nyakkendőjét, és szakította szét az inget a mellkasán.

- Azt mondtam, tartsd távol magad a bajtól! – morogta. Lenyomta a fiú térdeit, normális ülő pozícióba, hogy szemből rá tudjon ülni, lovagló ülésben.

- Így is tettem! – dorombolta a fülébe Harry, amitől Louis dominanciája megingott egy pillanatra. Azért finom ujjaival végigsimított a fiú hegekkel mintázott, meztelen mellkasán, végül belekapaszkodott göndör tincseibe, majd erővel félrehúzta a fejét, hogy jobban hozzáférjen kívánatos nyakához.

Végigcsókolta a rajta lüktető eret, és addig szívta egy ponton, míg sötét nyomot nem hagyott, aztán még egyet, és még egyet. Néha meghúzta a haját, hogy kicsikarjon belőle egy helyeslő nyögést.
Csak annyira húzódott vissza, hogy ajkaival simogathassa a sérült bőrt.
- Amíg az én házamban élsz… - erőteljesen rányomta a fenekét a fiú ágyékára – be kell tartanod…– hozzá dörgölőzött – a szabályaimat!

Biztos volt benne, hogy nagy hatást gyakorolt Harryre, mivel egy szót sem szólt. Louis ütemesen nyomta le a csípőjét, csókokkal és harapásokkal haladt lefelé a törzsén, aztán a fogai közé vette a mellbimbóját, és megharapta a hegyét, kéjes sikolyt váltva ki a fiúból.

- Nem hiszem. – nevetett fel Harry. Maga alá gyűrte a férfit, egy pillanat alatt felcserélve a szerepeket.
Most ő telepedett rá lovagló ülésben, és belemélyesztette fogait a bőrébe.
Louis azonnal felnyögött, és készségesen alkalmazkodott a megszokott helyzethez.

Elméjében mindig ott volt a félelem, hogy mi van akkor, ha ezúttal végez vele?

De soha nem hallgatott a figyelmeztetésre, már az első alkalommal sem, ezért elengedte magát, felemelte a csípőjét, hogy félúton találkozzon Harryével, és egymáshoz dörzsöljék magukat.

- A francba Harry! Nem fogom kibírni! – zihálta, ahogy a fiú szinte letépte róla a nadrágját, az alsójával együtt.
Harry csak megrázta a fejét, és halkan felnevetett.

- Ó, dehogynem! – ekkor már térden állt Louis előtt. Lábai alá nyúlva felemelte és széttárta a combjait, hogy csókokkal halmozza el belső oldalukat. Néha megharapta, csak azért, hogy hallja a kétségbeesett hangokat, amiket Louis adott ki, miközben ívbe feszítette a hátát.

Harry duzzadt, piros ajkai közé vette két ujját, aztán bőségesen megnyálazta, hangosan cuppogva szopta őket. A pillantásával fogva tartotta, amíg lassan kihúzta a szájából, és lecsúsztatta Louis combjain, mielőtt brutálisan felnyomta egyik ujját a férfiba, és addig forgatta, míg teljesen tövig belé nem hatolt.

Louis még ki volt tágulva az előző éjszakától, így könnyebben fogadta a második ujjat is. Ő nyomta rá magát, és a száját kéjes kis nyögések hagyták el.
- Gyerünk Haz! Kúrj meg! Kúrd meg a seggem! - összeszorított fogai között szűrte a mocskos szavakat. A szemeit lehunyta, ahogy testén áthullámzott a kéj és a kín.

- Mohó kis ribanc vagy ma este! – Harry félig nevetett, félig morgott. Újra erőteljesen megmozgatta az ujjait, mert azt akarta, hogy Louis elélvezzen, mielőtt valójában a magáévá tenné.
A terv jól működött. Fogaival rászorított a férfi combjának finom húsára, harapdálta és szívta, miközben beerőltette a harmadik ujját is. Gonoszul elvigyorodott, mikor elérte az a pontot, amitől Louis háta egy éles sikollyal elemelkedett a kanapéról, a combjai reszketni kezdtek, és begörbítette a lábujjait.

- Élvezz nekem édes!- dörmögte Harry a combjába, veszélyes rezgést előidézve a szájával. Fel-le siklott a bőrén, és mozdulata visszhangzott Louis fájdalmasan kemény, érintetlen, nedvtől csillogó péniszén.

Még két erőteljes behatolás az ujjaival - ennyi kellett ahhoz, hogy Louis karjai felemelkedjenek, körmei belevájjanak a kanapé háttámlájába, és egy elgyötört kiáltással, keményen élvezzen el. Fehér szalagként lövellt a saját mellkasára.

- Bassza meg! – lihegte Louis, ahogy visszazuhant a kanapéra, mellkasa szabálytalanul emelkedett és süllyedt.
A szemei rátapadtak Harryre, aki békésen mosolygott rá mielőtt lehajolt, és az utolsó cseppig felnyalogatta róla gyönyörének nyomait.

A közönségesen hangos nyelések, amiket Harry produkált, bőven elegendőek voltak ahhoz, hogy Louisnak újabb, fájdalmasan kemény merevedés feszítse az ágyékát. Száját szánalmas nyöszörgés hagyta el.

- Ó, még nem végeztem veled! – mondta Harry, miközben könnyűszerrel felemelte a kanapéról, és egyenesen Louis szobájába vitte. Úgy dobta le az ágyra, mint egy rongybabát.

A férfi könyörgő tekintettel nézett fel rá – vagy azért, hogy megsemmisítő erővel tegye a magáévá, vagy hogy legyen vele kíméletes. - Harry nem tudta eldönteni, hogy milyen okból, de valójában nem is érdekelte. Egyszerűen hanyatt lökte a férfit az ágyon, felemelte a lábait, és felnyomta őket Louis mellkasához, aztán egyetlen durva, erőszakos mozdulattal mélyen behatolt a testébe, és felnyögött.

- Ó istenem Harry! – nyöszörögte Louis, belekapaszkodva a fölé tornyosuló vállakba, bőrébe mélyesztve a körmeit, miközben Harry könyörtelenül döfte, és néha a nevét nyögte, olyan kéjesen, hogy a férfi érezte, ettől teljesen elveszti az eszét.

- Ezt szereted? Igen? Szereted, mikor uralkodom fölötted? – morogta Harry, de a szavai összeolvadtak, majdnem kivehetetlenek voltak.
Mindketten nagyon közel voltak már, Louis feje hátracsuklott. A válasz, amit a feltett kérdésre adott volna, majdnem kitört belőle, egyetlen hangos nyögéssel.

Nem akarta táplálni a Harryben élő szadista szörnyet, de ugyanakkor vágyott is rá piszkosul.

Így hát kimondta.

- IGEN! – zihálta, majd felsikoltott, ahogy a határ a gyönyör és a fájdalom között elmosódott.
Erőteljesen élvezett, bár alig pár csepp hagyta el kifacsart szerszámát. A sikoly ott visszhangzott a szobában, majdnem elnyomva Harry mély, és hangos nyögéseit.
Megállíthatatlanul mozgott a férfiban, brutális döfésekkel, majd egy hangos kiáltással élvezett el, és végül Louis mellé omlott az ágyra.

Nem szóltak egy szót sem, csak hevertek az összegyűrt lepedőn, kifulladva.

A férfi meglepődött, mikor Harry ismét magához húzta, az állát a fejére támasztotta, és sóhajtott, mikor a légzése kezdett helyreállni, és az izmaiban alábbhagyott az extázis okozta remegés.

Louis már majdnem elaludt, a határ épp elmosódott álom és valóság között, mikor meghallotta a fülébe suttogott mondatot.

Szánalmas és keserves sóhajként hangzott. Louis erőszakkal lezárva tartotta a szemeit, amik abban a pillanatban akartak kipattanni, ahogy felfogta a szavakat.

Várta, hátha ködös elméje magyarázatot talál arra, amit Harry a fülébe súgott.

- Van még…

Louis feleslegesen pislogott a szurokfekete éjszakába. Csak feküdt még néhány másodpercig, miközben szerette volna megfejteni, mit jelent önmagában ez a két szó.

- Micsoda? – suttogta vissza, de szívét vasmarokkal szorongatta a jéghideg félelem, és a fogai vacogni kezdtek.

Aztán észrevette, hogy Harry sír, amiről halk szipogása árulkodott.
- Micsoda? – kérdezte újra óvatosan. Szembefordult a fiúval, akinek arcán könnyek csillogtak.

- Holttest.


.